Stradner Kogel

ha2vr, HA2VR - 2012-01-29
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA2VR

Egy közeli osztrák csúcs meghódításával kezdtem ezt az évet. Az OE/ST-308 Rábafüzestõl kb. 40-45 percre, közel a szlovén-osztrák határhoz helyezkedik el.


A kocsit Waltra falu mellett tettem le, egy erdei út mellett. Onnan indultam egy jól járható ösvényen.
Innen tértem át a 46-os jelzésû útra, amely végig jól járható volt.
Egy keresztezõdésben a 44-es jelzésen folytattam a feljutást. A hó egyre nagyobb kezdett lenni, de azért jól lehetett haladni.
Kb. 1,5 órás út után érkeztem meg a célhoz, ahol több torony mellett egy amatõr antenna parkot is találtam. RH, 6 és 2 m-es antennát gerjesztenek innen, de hogy kik, azt nem sikerült megtudnom. Feliratot, hívójelre utaló nyomot sehol sem találtam. Akik ide járnak rádiózni valószínû másik útvonalat használnak, amelyet most nem volt lehetõségem felderíteni.
A csúcson egy kis padra települtem és 40 m-en kezdtem el rádiózni. Sajnos, a hóesés megindult és amikor már kezdett nagyon erõteljessé válni, kénytelen voltam összepakolni és bontani. Kár, hogy csak néhány összeköttetésre futotta.


A hely és a környék nagyon szép, a csúcsról nincs kilátás.


Utolsó módosítás: 2012-01-31 10:56

(6 megtekintés)