Ság-hegy az októberi ködben

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2012-10-22
Ajánlott turistatérkép: 24. Kemeneshát térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  ND-011 - Ság-hegy (Celldömölk, 279 m ASL); QRA: JN87NF35, 1 pont, HAFF-037


Több mint 2.5 évig nem látogatott dombocska volt a Ság-hegy, amelyet most október elején Laci, 5MA és Viktor, 5LV felkeresett. Az ND körzetbõl nekem is csak két csúcs hiányzott, de a fõvárostól mért nagyobb távolság miatt mindig csak halasztódott és megvalósításához mindenképpen többnapos, családi túrában gondolkoztam. Éppen kapóra jött egy 20-i Szombathely környéki kerékpártúra, melybe belefért egy kis sárvári fürdõzés, és a 3. napon pedig egy kis gyalográdiózás is.


A kerékpártúra startja szombaton.
Kedden ködös reggelre ébredtünk, de a napi SOTA-ról nem mondtam le. Mesteri irányából terveztem a dombra való feljutást. A faluban egy jobbos derékszögû kanyarban a srácok kiraktak a kocsiból. (Õk más programot választottak, hi.) Épp ott, ahol a Mária út és a sárga + jelzés is vezetett. Az út síkvidéki jellegû volt. Kb. félúton lehettünk, amikor is így látszott - azaz hogy nem látszott - az elõttünk lévõ Ság-hegy.
Az út egyébként jó karbantartott, és minden keresztezõdésben kiválóan ellátott turista útjelzõ táblákkal.
Ilyen táblát, akarom mondani útjelzõ követ nemigen láttam. A jelzések azonosak az elõzõekkel, plusz a kõ oldalain kiegészítve bibliai - Mária - idézetekkel.
A Mária útról letérve, a s+ úton haladva a szõlõs telkek között az út elkezdett - enyhén - emelkedni. A turista út elmegy a csúcs mellett, de mire odaértem kezdett kitisztulni, és megláttam a célt. (Útban a csúckõ felé.)
Mire nagy nehezen sikerült települnöm, felbukkant a másik csúcs. Innen úgy véltem, hogy az emlékmû a másik csúcson van.
Hétvégérõl lévén szó elég nagy volt a kiránduló forgalom a Tájvédelmi körzetben. A ködben én csak hangokat hallottam, majd, amikor kitisztult láttam meg, hogy a csoportok merre is járnak.
Amekkora hely van fönt, kicsit körülményes volt a dipólt kifeszíteni. A legnagyobb problémát a pecabot és a párom sétabotjának rögzítése okozta. Kellett volna egy ásó, hi. Anélkül csak mintegy 10 cm-re tudtam "leszúrni" a botokat. Biztos ami biztos még a fellelhetõ kisebb kövekkel is megtámasztottam azokat. Szerencsére nem volt szél, így az antenna kitartott az aktiválás során.
Az aktiválás nagyon jól indult: távíróban 53 qso-t létesítettem 40m-en, majd 26-ot 30m-en. Aztán mintha kifújt volna. A 20m most is eredménytelen volt CW-n. (Talán nagyobb teljesítményt kellett volna használni??? A 2m sem hozott semmit.) A fentiek között 9 HA hívójelet nyugtáztam, köztük Laciét és Viktorét, akik szintén sota-zni voltak a DD körzetben.
A csúcsról lejõve, megkerülve a másik csúcsot jöttem rá, hogy a Nagymagyarország" emlékmû a domb mögött helyezkedik el. Érintve a vulkáni tevékenységet bemutató tanösvény egyes pontjait az utat másik irányba, Celldömölkre folytattam. (Egyébként délutánra a köd felszállt és gyönyörû napos idõben volt részünk a nap hátralévõ részében.)
A hegy alján lévõ tábla mutatja a tanösvény egyes pontjait.


Az összeköttetéseket - szokás szerint - felraktam a SOTA adatbázisba, valamint HAFF hely lévén elküldtem a WFF adatbázisba is. Mivel a hegy nem túl magas, a körülötte lévõ terület síkvidéki jellegû, jól járható (döngölt murvás) utakkal, igen jó célpont lehet a kerékpáros gyalográdiósoknak. A bicajt a meredek dombtetõ aljában lehet hagyni. Fentrõl a rálátás biztosított. (Ha nincs köd, hi.)


Utolsó módosítás: 2012-10-25 10:31

(60 megtekintés)