Kitelepülős antenna teszt

Krüpl Zsolt, HG2ECZ - 2013-07-27
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HG2ECZ

Utóbbi években az élet úgy hozta, hogy ha ritkán hegy közelébe jutok, akkor mérlegelnem kell, hogy rádiós kitelepülés vagy családi nagytúra legyen belőle. A család és főképpen a 6 éves túratársam nagyobb túra iránti vágyának nem tudok ellenállni. Viszont a kitelepülős antennákkal kísérletezem, ezekről írok egy (remélem) sokunk számára hasznos beszámolót.


Az egyik otthoni gyakorlati próbára kapóra jött HA4BF Feri 2 méteres amatőrsávban történt légi forgalmazása. Így gyorsan felállítottam a spiccbotot JN97MO70 kockában található QTH-n, rá egy nagyon kicsit összébb nyomott bolti S kampóval és rövidke műanyag spárgával az alábbi képen látható körsugárzó antennát.
A képen látható J-Pole antennát igen rövid idő alatt el lehet készíteni. Mindössze sodrott drót, távtartónak valami merev szigetelő és spárga kell hozzá. Egy sok éve 10 méterre készített darabnál vékony lécet használtam távtartónak, most SMD IC tárolócsöve került a kezembe. Méretezése: http://wiki.ham.hu/index.php/J_Pole_antenna
Közeli kép a J-Pole λ/4 hosszú illesztőtagjáról és a betáplálásról.


Feri még a Velencei tónál járt, az FT817 készülék S mérője S4-es vételi szintet mutatott, amikor megcsináltam vele az összeköttetést (17:30 UTC). Később, amikor Százhalombatta térségében járt, akkor már S9+20 dB volt a vételi jelszint. Első megitélésem szerint az antenna hozta azt a nyereséget, amit egy végén táplált félhullámú körsugárzótól elvárhatunk. A pontosabb mérések még hátravannak.


Utolsó módosítás: 2013-07-29 00:49

(104 megtekintés)