Esős Hohe Wand (Plackles, OE/NO-069)

Koloh János, HA4FY - 2013-08-25
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA4FY, HA4GGQ

Elkapott a kalandvágy: Menjünk olyan magasra, ahol még nem jártunk. Persze bringával, ami nem is olyan egyszerű. Így esett a választás a határtól alig ötven kilométerre fekvő Hohe Wand legmagasabb csúcsára, az 1132 m magas Placklesre (OE/NO-069). A nem sok jót ígérő időjárás-előrejelzés ellenére elindultunk. Fehérváron még sütött a nap.


A kicsit nagyravágyó terv szerint még egy másik kisebb csúcsot is útba akartunk ejteni, ezért kiindulópontnak a hegység lábánál lévő Winzendorfot választottuk, annak ellenére, hogy közelebb is autózhattunk volna. A készülődés és az útvonal pontosítása már szemerkélő esőben történt.
Közben az eső egy kicsit elállt, így jó tempóban haladtunk el az emmerbergi vár romjai alatt. (Bár itt éppen nem haladunk, mert megálltunk fényképezni.)
Innen már látszik a cél, már amennyire a felhők engedik.
Percekig vártunk, mire a hegység egyik attrakciója a Skywalk kibukkant néhány másodpercre.
A fennsíkra vezető út kezdetén, és feljebb is az út mentén több helyen, jól áttekinthető térképek igazítják el a kóbor turistákat. Az út hétvégeken fizetős, bringásoknak 1 Eu/fő, autósoknak több, de a kapuőr meglátva kissé ázott és nyúzott csoportunkat, enyhén sajnálkozó mosollyal, szó nélkül továbbot intett.
Hol erősödő, hol csendesedő esőben kapaszkodtunk fel a fennsíkra és értünk el a natúrpark központjához, ahol vadaspark, játszótér, múzeum, és persze söröző is található. Autóval eddig lehet feljönni. Innen a Plackles csúcs még úgy 2,5 km könnyű séta.
A csúcson a „Berghaus” sajnos zárva volt, így a mögötte lévő tisztásra települtem. Mire a rádiózásra került a sor az eső is elállt, így legalább a berendezés nem ázott meg. A nagy ködben (felhőben) még látogatónk is akadt.
A gyors aktiválás után elindultunk visszafelé, a második hegyet természetes töröltük a tervből. Az egész fennsík felhőben volt, így a Skywalk-hoz sem csináltunk kitérőt, de kicsit alacsonyabbról, a felhők alól már szép kilátás nyílt az alattunk elterülő vidékre.


A Hohe Wand nagyon szép vidék, nincs is túl messze, akár egy egy-két napos családi kirándulás programja is lehet, de aki ide készül, előtte a jó időt rendelje meg, mert a köd és az eső sokat ront az „élvezeti értékéből”.


Utolsó módosítás: 2013-09-05 21:34

(85 megtekintés)