12 pont Szlovéniából (S5/GS-001, GS-002, GS-003)

Donáczy Gábor, HA1DTQ - 2013-10-11
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA1DTQ, HA3HK, HA3LV

Egy eredetileg Szlovákiába tervezett és szintén 3 db csúcs meghódítását megcélzó aktiválást Szlovéniára cseréltünk. Oda majd decemberben megyünk, mert lesz rájuk bónusz pont.
Felhős volt az ég, de szépnek ígérkezett az időjárás. Gondoltuk mi! :-)
Az első csúcs aktiválását valamivel több mint 30 perc után meg kellett szakítani, mert gyorsan jöttek a felhők. Éppen össze tudtuk pakolni a cuccokat a bőségesen csepergő esőben, amikor teljesen megnyitották a csapot és zuhogni kezdett.


S5/GS-002 Donacka Gora (884m), ez volt a nap első célpontja.
Autóval kb. a 3/4 magasságig lehet felmenni, van ott egy vendéglő is. Innét jelzett, helyenként meredek turista úton könnyen fel lehet találni a csúcsra.
3HK Zoli megpihent egy kicsit.
3LV Balázs fiatalos lendülettel tör a csúcsra.
Ilyen szintkülönbségek voltak a szerpentinben.
Koccintás a sikeres feljutásra és a szép kilátásra.
Egy kis merengés a távolba.
3LV és 1DTQ forgalmazás közben.
3HK is döngette a rezet. Amint látható, így beborult az ég, itt már meg kellett kezdeni a pakolást.
A távoli torony S5/GS-001 Boc, a következő célpont. Előteérben a hosszan elnyúló gerinc pedig S5/GS-003 Plesivec.
Eredetileg sorba haladtunk volna, de a bőséges eső közbeszólt. Mivel a Boc csúcsára egyértelmű jelzések és utak visznek fel, ezért ide mentünk másodjára.
Kalandorok az S5/GS-001 (978m) csúcsán.
Könnyen fel lehet jutni, mert jó minőségű erdei utak vezetnek ide. Igazi labirintus sok-sok szerpentinnel.
A torony mellett van több kisebb torony is. Ezek mind zárt katonai objektumok és ezt kellő nyomatékossággal ki is táblázták a kerítésekre. Régebben komoly védelme lehetett a helynek, mert masszív drótkerítések nyomai láthatók és néhány őrbódé. 3HK Zoli fel is csapott rögtönzött őrszemnek.
Az aktiválást esőben végeztük. Nem is maradtunk sokáig, mert nem volt normális kilátás amiben gyönyörködhettünk volna.
S5/GS-003 Plesivec (820m) látképe.
Nem egyszerű feljutni ide vagy csak nekünk nem volt megfelelő térképünk és rossz felől közelítettünk.
Az aktiválás idejére kisütött a nap, így a túra végén ismét kellemesen éreztük magunkat.
Hazaindulás előtt még egy kis merengés, ez is egy sikeres túra volt.


Donacka Gora csúcsát leszámítva nem igazán gyakran látogatott hegyeken jártunk. Vannak sokkal szebb és jobban kiépített kiránduló hellyel rendelkező csúcsok Szlovéniában is, legközelebb olyanokra megyünk.
40, 20 és 2m sávokon forgalmaztunk, RH-n magyar állomásokat is naplóztunk.


Utolsó módosítás: 2013-10-16 21:47

(62 megtekintés)