Ismét a Börzsönyben...

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2014-04-30
Ajánlott turistatérkép: 5. Börzsöny térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  KM-032 - Nagy-Koppány (Nagybörzsöny, 549 m ASL); QRA: JN97KV25, 2 pont, HAFF-004


Gondoltam az ünnepek előtt hátha lesz valami aktivitás! Valami volt, de még gyengébb, mint hétfőn. A Börzsönybe már-már a "megszokott" úton mentem. Budáról a 10-es úton Esztergomig, majd Párkány és Ipolyszalka között a Felvidéken. Visszatérve kis hazánkba Letkésnél le is parkoltam. Innen ugyan messze adódott a csúcs, de bevállaltam. (A GPS szerint 5.7 km légvonalban. Majdnem négyszet több, mint hétfőn a Bakonyban.)


A k+ jelzést választottam. Az a térkép szerint pont felvisz a csúcsra. Mihelyt, a falut elhagyva, átvágva a mezőn, beértem az erdőbe, rögtön beléptem a DINP természetvédelmi területére.
A k+ jelzés el is vezet a csúcsra - összesen mintegy 8 km gyaloglással - csak éppen megmászatott velem egy közbeeső hegyet. Nagyon nem bántam, ilyen szép, derékig érő növényzet volt végig a gerincen. Csak az ösvényt kellett figyelni és így el sem tévedhetett az ember. A probléma csak az volt, hogy a reggeli órákban a növényzet a párától vagy az az előző napi esetleges esőtől vizes volt.
Jó 1.5 órás gyaloglás után ez a részletes útbaigazító tábla fogadott. Innen már csak 1 km, 25 perc volt a csúcs. (Kicsit arrébb, szintén volt egy hasonló útbaigazító tábla, csak arról a vandálok az összes - szerintem műanyag - táblát ellopták. Csak az "üres" irányokat jelző fa maradt.)
Fölérve a csúcsra 180 fokban tökéletes kilátás fogadott.
Balra a Duna-kanyar a Szent-Mihály-heggyel.
A szokásos felszereléssel települtem. Mihelyt kihúztam a pecabotot, furcsa recsegést hallottam, majd a bot a 3. elemnél hosszban kettéhasadt. Pedig még szél sem volt. Ideiglenesen rögzítettem, hogy azért tudjak rádiózni. (Úgy látszik egy ilyen kínai pecabot ennyit - kb. 100 aktiválás - bír. Az alsó része még két éve, OE-ben hasadt szét ugyanígy, de akkor igen erős szél fújt, hi.)
Kb. ugyanannyit rádióztam, mint két nappal ezelőtt a Bakonyból, viszont pile-up egyáltalán nem volt és összesen 25%-kal kevesebb összeköttetést sikerült elkönyvelnem. Sorozatban kellett CQ-zni, hogy egyáltalán jöjjön valaki. A légköri zaj egyébként jóval nagyobb volt, mint két nappal ezelőtt, sorozatos recsegés (villámlás) ütött be a vevőbe. Riportokat is sokkal rosszabbakat kaptam, mint hétfőn. Még a HAFF azonosító sem adott pluszt.
Így örültem a szokásos 3 sávon a 45 összeköttetésnek is, és bár szép napsütés volt, az aksiba is maradt némi szufla, de bontottam. Annál is inkább, mert az egyik sávváltásnál elszakadt a dipól is, hi. Próbálkoztam 10 m-en is, de a sáv süket volt, nem ment. (A 2m-rel kapcsolatban no comment, hi.)


Fölfelé kerek 2 órát tartott az út, lefelé leértem 1.5 alatt. Visszafelé más utat választottam. A Mária utat, amit nem sikerült tavaly ősszel a Nagy-Galláról megtalálni, gondoltam, most azon jövök le. Az átkötést biztosító k- jelzésen mentem is egy darabig, de az "M" utat most sem sikerült megtalálnom, hi. Helyette a patak völgyében (valszeg a régi k+) jöttem le egy erdészeti úton. Na ez aztán jó sáros volt. Többször is keresztezte a patakot. Míg fölfelé a nedves növényzettől lettem térdig vizes, itt most a sáros úttól lettem koszos ugyanaddig, térdig, hi.


Utolsó módosítás: 2014-05-01 09:41

(33 megtekintés)