Szedd a Kéken!

Szabó Mihály, HA7SZA - 2014-05-10
Ajánlott turistatérkép: 6. Budai-hegység térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA7SZA, HA5CQZ, HA5OT

A Let's Clean up Europe! mozgalom keretében itthon is önkéntesek hada gyűjtötte a szemetet május 9-től 11-ig. HA5LV Viktor hívta fel a figyelmet (TNX!) az akcióra, jelentkeztem és rádiót is vittem magammal.


A célterület a Nagykovácsi feletti Nagy-Szénástól a Remete-szurdokig húzódó kék jelzés és környéke volt.
A csapat amelybe beosztottak, 12 gimnazistából, az őket kísérő tanárból és a Természetjáró Szövetség munkatársából állt. Indulás előtti várakozás a TV stábra.
Az országos akciót erős média támogatás kísérte, a Duna TV-n napjába többször tudósították a közönséget. Itt is megjelent a Média, de a felvett anyagot nem láttam, korábban adták le, mint ahogyan haza értem. A www.mediaklikk.hu/mediatar helyen megtekinthető (lenne) de nekem nem sikerült.
HA5CQZ Zoli és HA5OT Ottó volt segítségemre abban, hogy gyalográdiós fílinget adjak a tevékenységhez. A Nagy-Szénás (nem SOTA csúcs) tetejéről, majd később a hegy oldalából létesítettünk összeköttetést. Még később már nem volt alkalmas hely a rádiózáshoz. Köszönöm fiúk a skedeket! Titkos reményem volt, hogy a fiatalok egyike-másika érdeklődik majd a rádiózás iránt, de nem így lett. Pihenőben félúton.


Kellemes nap volt, szép időben, kényelmes sétával tettük meg a kb. 12 km-t, szemét nem volt túl sok. A következő takarító nap szeptembereben lesz.


Utolsó módosítás: 2014-05-11 13:08

(56 megtekintés)