A kettőszázadik!

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2016-04-13
Ajánlott turistatérkép: 8. Cserhát térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-055 - Lóhullás (Istenmezeje, 468 m ASL); QRA: KN08AC86, 1 pont, HAFF-044
  EM-121 - Kőbánya (Nemti, 385 m ASL); QRA: JN98XA03, 1 pont


Ismét csináltam magamnak egy szabad napot, és mivel az időjárás is kellemesnek ígérkezett gyorsan kiválasztottam két kisebb csúcsot. 2008. augusztusában kezdtem el SOTA-zni, közel nyolc évnek kellett eltelnie, hogy a 200-as számot elérjem, hi. Viszonylag kora reggel bevágódtam az autóba és irány keletnek. A 21-es út környékét már kezdem megismerni, hi. A Mára és a Cserhát között haladva, a völgyekben igen csak megült a hajnali köd, melyet - szerencsére - a délelőtti zavartalan napsütés 10.00 órára már fel is szárított.


Bátonyterenyénél jobbra irány a 23-as út, majd Pétervásáránál északnak irány Istenmezeje. Soha nem hallottam, sőt nem is gondoltam, hogy ilyen névvel van (lehet) település Magyarországon. Pedig ez egy elég hangulatos, tiszta és rendezett falucska. Kb. a falu közepén, a temetőt elhagyva egy patakon átvezető híd előtt láttam meg a k- jelzést. (Ez nem az országos kék!) Jobbra lekanyarodva leparkoltam és megindultam a - légvonalban - 3 km-re lévő "Lóhullás" nevű domb irányába.
A falu szélét elhagyva az aszfaltos út megszűnt, de ilyen jól járható turista / erdészeti úton haladtam, követve a balra csordogáló patakot. A menet egyáltalán nem volt megerőltető az enyhe emelkedőn, igaz kb. a táv felénél volt egy kb. 500 m kapaszkodó. Az előző heti aktiváláshoz képest az erdő szépen kizöldült, a cserjék kivirágzottak. A gerincre felérve, visszanézve így látszott a hegyvonulat, ahol jöttem, ...
... illetve előttem a cél. Az utolsó 1,5-2 km a gerincen vezetett, hullámzott - le- és felfelé - haladt, szépen körbejárva vagy 3-4 dombot.
Végig a k- jelzésen haladtam és amikor az út megindult volna balra lefelé, előttem vagy 20 méterre megláttam a csúcskövet egy kis bozótban. A csúcskő mellé, az útra települtem. Bőven volt hely az antenna kihúzásához.
A szokásos kényelmetlen pozícióba, a földre települtem. Közel két órát voltam fenn. A Li-Po aksi bírta a YouKits 4W-jával történő sok-sok CQ-zást. Ennek meg is lett az eredménye, a szokásos 3-sávon 60 összeköttetést naplóztam, benne 2 S2S. Bár ehhez valószínűleg hozzájárult, hogy a hegy Tájvédelmi Körzetben van.
Visszafelé ugyanazon a k- jelzésű úton mentem le. Míg fölfelé közel egy órába telt az út, lefelé sem volt sokkal gyorsabb, csak 10-12 perccel értem hamarabb le. Itt kocsiba beszállva megindultam visszafelé egészen Nemti község keleti határáig. Itt a Túra Étterem és Vendégház mellett leparkoltam...
... majd megindultam z- jelzésű aszfaltos úton fölfelé. Innen a csúcsot a GPS kevesebb, mint 1 km-re adta, légvonalban. Mennél feljebb értem, annál hiányosabb, rosszabb lett az aszfalt minősége, majd ezen a kis ösvényem felértem a tetőre. Az egész út nem tartott tovább egy fél óránál.
Itt egy kulturált, ápolt, berendezett tisztás fogadott, ÉK-re ilyen ...
ÉNy-ra pedig ilyen kilátással. Az előtérben a (f)elhagyott bánya. A távoli hegytetőn - értékelésem szerint pedig - a Salgó vára magasodik.
A tetőn egy tábla is megerősítette, hogy jó helyen járok, illetve megemlékezett azon kezdeményezésről, amelynek eredményeképpen ezt a kulturált helyet a - zömében - fiatalok kialakították.
A tisztáson bőven volt hely a 3-sávol dipól telepítésére. (Szerintem oda még egy 80-m-es dipólt is könnyedén ki lehetne húzni.)
További kellemes meglepetés volt, hogy nem a földön, hanem rönk asztalon és padokon tudtam települni. Időm volt, és mivel ez volt a 200. aktivált SOTA csúcsom, gondoltam rádiózom ameddig csak lehet. Ez sajnos nem jött össze. A délelőtthöz képest a terjedés pocsék volt, ráadásul igen erőteljes recsegéssel - QRN - volt tele az egész sáv.Ehhez a QRP kevésnek bizonyult, hi. Közel két óra alatt, a sok CQ-zás ellenére is csak összesen 30 qso-t naplóztam, egy S2S-sel.


Öt óra körül bontottam, majd megindultam hazafelé. Összehasonlítva az előző havi aktiválásokkal ez a két kis hegynek nevezett dombocska sokkal jobban tetszett úgy megközelíthetőség, mint település és kilátás szempontjából.


Utolsó módosítás: 2016-04-15 14:13

(29 megtekintés)