Somlyó (Apc) -EM-119

Mészáros József, HA6OY - 2008-03-15
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA6OY, HA6KDX Antal, és Fiam Tamás


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-119 - Somlyó (Apc, 397 m ASL); QRA: JN97UT51, 1 pont


Amikor elmondtam, hova készülök, mindjárt akadt utitársam is. Ez persze meghatározta, hogy nem kerékpárral közelítjük meg a célt,hanem autóval (majd legközelebb). Apcot elhagyva, Rózsaszentmárton felé félúton letérve az aszfalt útról, jól látható jelzések vezetnek a csúcsig. Mondanom sem kell, mi nem ezen mentünk fel, mivel én emlékeztem egy rövidebb útvonalra. Miután ennek az egykori csapásnak, csak a bokrokkal benõtt nyomai derengtek elõ, gondolkodtam el, mikor is jártam én itt... cirka 35 éve:)


A tavasz gyönyörû látványosságokkal tette színessé a felfelé vezetõ utunkat. Három elpuhult szuszogó ember hajlamos mindent alaposan szemügyre venni, addig is lehet lazsálni.
A 8 méteres horgászbot végén fityegõ 7Mhz-es inverted v kikötözése után kissé lehervadva konstatáltam: versenyzõk árnyékában, talán a jeleik fütty-mélypontján fogok QRP-zni. Rövid CQ S21-en, HA5TI Pista, és HA5CQZ/P Zoli riportjaival (Köszönöm, hogy segítõkész figyelmetekkel támogattátok az elsõ akció sikerességét) kezdetét vette a fõpróba. Vissza 7030-ra.
Szó szerint neki feküdtem a feladatnak. A nagy QRM ellenére 7Mhz-en benaplóztam 11 QSO-t. Ugyanennyi kapcsolat született 2 méteren is. Még néhány PMR ök. is született… így jár aki nem készül fel, milyen frekiken érdemes próbálkozni 70cm-en :)
A Csúcsot 20 méteres körbe bejárva szinte minden irányban szép panoráma tárult elénk, mivel gyér a növényzet fent
Lassan összepakoltunk, lefelé már a jelölt útun jöttünk. Az aljban egy sárba ragadt sihedert toltunk ki az autójával.


Visszatérve a községben hagyott autónkhoz megállapítottuk: élményteli nap van mögöttünk. Tehát; folyt.köv. (A képekbõl többet is felteszek majd a qrp.dx.hu ra, persze majd csak néhány nap múlva)


Utolsó módosítás: 2008-03-19 07:35

(8 megtekintés)