Bajoroszági barangolás 7.

ha2vr, HA2VR - 2009-03-12
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA2VR

Ma egy már korábban nagy nehezen aktivált csúcsot néztem ki elsõre. Ez volt a Zantberg (BM-254). Az idõ a tegnapihoz hasonló volt, hol esett, hol elõbujt a nap a felhõk között.


Riglashof mellõl indultam, a tavaly már járt úton. Itt nem tartogatott sok meglepetést az út, a jelzett erdei úton hamar felértem.
A házikó sem változott, mellette állítottam föl az antennát és raktam össze a rádiót. Ismét 40 m-en rádióztam. F5UKL/p is hallható volt, sokáig hívtam, de nem sikerült, pedig jó lett volna innen egy S2S qso. Ferinek (HA7UL) sikerült meghallania, köszönöm szépen!
A következõ állomás a Leitenberg volt (BM-252), Hubmersberg mellett. Ide jelzett út a falu határától csak egy darabig vezet, utána a csúcs irányába az erdõn keresztül jutottam fel.
Fölérve a csúcsra beborult az ég és elkezdett szemerkélni az esõ. Bíztam benne, hogy elõbb-utóbb eláll, de még ez utóbbi sem jött be. A végén már szinte lekergetett a hegyrõl. Amíg bírtam, addig 40 méteren csináltam az összeköttetéseket. Köszönettel nyugtáztam HA5AZC, HA7UL, HA5LV, HA5TI hívását. Feri különösen jól szólt, pedig QRP-t jelzett.


Köszönöm a qso-kat, szép helyen jártam ma is, kár, hogy a végén az esõ gyõzõtt.


Utolsó módosítás: 2009-03-22 06:33

(1 megtekintés)