Két csúcs Epöl körzetében

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2011-05-31
Ajánlott turistatérkép: 10. Gerecse térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  KD-053 - Kőszikla (Epöl, 315 m ASL); QRA: JN97HP95, 1 pont
  KD-033 - Nagy-Őr-hegy (Bajna, 362 m ASL); QRA: JN97HP43, 1 pont


Jó meleg nyári napnak ígérkezett - a délutáni vihar elõrejelzéstõl eltekintve. Gondoltam, hátha belefér a napba az Epöl körzetében lévõ két csúcs. A köztük lévõ távolság csak 4.3 km - légvonalban. S ráadásul nem is túl magasak. A kocsit a falu központjában raktam le, hogy lehetõség szerint ne kelljen 2x is ugyanazon az úton végighaladni. (Egyébként a faluba vezetõ út minõsége - hogy finoman fogalmazzak - hagy némi kívánnivalót maga után. Csak 60-nal mentem és még így is majd szétesett a futómû.)


A kõsziklára felfelé menet nagyjából Zoli, HA5CQZ által bejárt útvonalat választottam, s nyugati irányból közelítettem meg a csúcsot. Bár az útról kicsit hamarabb letértem, így feleslegesen felmentem egy kisebb dombra. Ennek is köszönhetõ, hogy nekem 45 percig tartott az út.
A korábban készült képeknek megfelelõen a tetõ kopasz. Még csak 9 óra volt, de hét ágra sütött a nap. A kilátás viszont pazar volt.
A távolban, szerintem a Gerecse-tetõn lévõ T-com torony magasodik fel a hegy tetején. (A valóságban jobban kivehetõ, mint a képen, hi.)
A nagy kopaszság közepette eléggé körülményes volt a 40m-es dipól kirögzítését megoldani, de egy kis technikával sikeresen rögzítettem a pecabotot. (Szép ívben meg is hajlott, hi.)
Szerencsére a koax hossza elég volt, arra, hogy a qth-t inkább az árnyékban rendezzem be. Így mintegy 3/4 óra alatt viszonylag kényelmesen be tudtam gyûjteni 36 qso-t, köztük 2 HA hívójelet. TNX!
A hegyet déli irányban hagytam el és a kocsiutat a birkatelepnél keresztezve gabonatáblák mentén egy földúton folytattam az utat elébb DNy-i irányba a turista-térkép szerint. Sajna az utat a DK-i letörésnél nem követtem - táv és idõspórolás címén - és ÉNy-i irányba ráfordultam a Nagy-Õr-hegy felé. Ez végül is azt eredményezte, hogy a dombocska végén elfogyott az út és 30-40 m szintkülönbséget csak nadrágféken tudtam megtenni.
A korábbi leírások szerint is a Nagy-Õr-hegy nem valami kellemes SOTA-csúcs. Semmilyen út nem vezet fel. A csúcskövet is teljesen benõtte a természet. Mire felértem az esõ is elkezdett cseperegni. Nagy nehezen kihúztam a dipólt és települtem. Ekkor már intenzív légköri kisülések voltak. Mindegy. Ha már feljöttem, akkor mindenképpen meg kellett csinálni a "kötelezõ" mennyiségû összeköttetéseket.
Tizenegynéhány qso után megjelentek a villámok is, melyek egyre közelebb csapódtak be hozzám. Nem volt mit tenni: gyors bontás után elhagytam a helyszínt. Mire a nagy zuhi megérkezett leértem a útig és egy ház (pince) teraszán leülve megvártam amíg elmúlik a zivatar. Innentõl kezdve viszont az agyagos földnek köszönhetõen csúcsos, sáros úton jöttem le a faluba, majd azon végighaladva értem el az autót.Nincs kép


Eredetileg a második, délutáni aktiválást több sávon, több üzemmódban terveztem, - idõm és akksi energiám lett is volna - de sajna a zivatar közbeszólt. Viszont amilyen nehézkes a csúcsot megközelíteni, illetve települni, (nem beszélve a faluba vezetõ közútról), ezt a hegyet - KD-033 - nem tervezem még egyszer meglátogatni.


Utolsó módosítás: 2011-06-02 08:28

(18 megtekintés)