HRT és Brenn-tetõ (Brenntenriegel - OE/BL-011)

Koloh János, HA4FY - 2011-09-10
Ajánlott turistatérkép: 18. Soproni hegység térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA4FY

Már az amatõrtalálkozók sem olyanok, mint régen. A HRT valaha az egyik legnagyobb hazai találkozó volt, ahol három napot is eltöltöttünk, ma egy hosszú napba még egy környékbeli hegy is belefér. Lehet, hogy bennem van a hiba, vagy csak egyszerûen öregszem? Kora hajnalban indultam, és jól kezdõdött a nap, mert Komáromban, amikor paripámmal megpróbáltam felcihelõdni a soproni gyors kerékpárszállító kocsijába, kiszólt egy szakállas hang: „Dobja fel kolléga!” A szakáll mögött 9MCQ, István rejtõzködött, aki hozzám hasonló tervekkel indult útnak. A különbség csupán annyi, hogy õ a Magas-bércet célozta meg, ahol én már voltam tavaly. Beszélgetve még az egyébként unalmas vonaton is gyorsabban telt az idõ.


A táborban már javában dúlt a találkozó, megnéztük a hastáncos lányokat, körbejártuk a nem túl nagy börzét, inkább csak a szemünket legeltetve, mintsem vásárlási céllal, váltottunk néhány szót az ismerõsökkel, többek között HG1DTQ Gáborral.
Amikor eluntuk a mulatságot, útnak indultunk Görbehalom, Pisztrángos-tó felé. Az út végig jól járható aszfalt. A Rideg-bérc alatti tisztáson lévõ elágazásnál elköszöntünk egymástól, István dél felé fordult a Magas-bérc, én nyugatra az Asztalfõ felé. Az asztalfõi autófordulótól a határig a piros + jelzést eléggé benõtte az aljnövényzet, tolni kellet a járgányt, de az egész csak néhány száz méter, nem okozott gondot. A hegytetõn, a határon (Herrentisch – Urak-asztala) szépen kialakított pihenõ…
… és eligazító tábla várja a turistákat.
Innen kiváló minõségi erdei út („traktorút”) vezet az osztrák oldalon, az erdõ szélétõl már látszik a cél, a Brenn-tetõ (Brenntenriegel) A csúcson álló tornyon lévõ jó sok antennából nem is próbáltam kikeresni, melyik az OE4XUB átjátszóé.
A rend kedvéért az URH antennát is telepítettem, elsõ ellenállomás „teljeseb véletlenül” HA9MCQ/P volt a HA/ND-002-rõl. Aztán URH-n nem is lett több QSO, bár nem is nagyon erõltettem a dolgot, szokás szerint 40 m CW.n aktiváltam a csúcsot. A csúcsról egyébként fõleg déli irányba nyílik némi kilátás.


Hazafelé körben, az országútra vettem az irányt, nagyszerû volt a jó minõségû aszfalton surranni lefelé. Aztán persze a Fraknónádasd és Lépesfalva közötti jó kis emelkedõ megszuszogtatott, de a tervezettnél így is jó másfél órával korábban értem vissza Sopronba, elkaptam egy korábbi vonatot, és viszonylag emberi idõben értem haza. Kár, hogy Ausztria messze van Fehérvártól, meg a sör is majd háromszor annyiba kerül, azért maradt még egy-két, nem túl távoli csúcs, amit felvettem a potenciális célpontok közé.


Utolsó módosítás: 2011-11-08 06:56

(40 megtekintés)