Biciklivel az Iharoson

Bischof István, HA5TI - 2006-08-11
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5TI, HA5TI


Érintett SOTA csúcsok:
  KM-029 - Iharos (Biatorbágy, 334 m ASL); QRA: JN97KK19, 1 pont


Péntek van, heti munkapenzum letudva, szép az idõ, megyek kerékpározni. Ha már rádióamatõrködöm és rádióm is van, ráadásul a közelben van egy SOTA csúcs, amit még eddig senki nem aktivált, akkor össze kell kötni a két dolgot. Egy levél a Pannondx levlistára, hogy azért ne legyen kihalt a kiszemelt frekvencia, gyors ( ezért figyelmetlen ) pakolás és már indulok is.


Kiindulási pont, amit bringával a Budaörsi útról indulva kb. 3/4 óra alatt el is érek. Szerencsére nem tapostak el az autók, a forgalom nagyon nagy. Innen mindíg csak jobbra kell tartani, majd a piro illetve a piros kereszt jelzésû túristautakon a kápolnáig, onnan pedig a piros kereszten tovább.
A csúcson egy elhagyatott katonai bázis maradványai fogadnak, ezen hangárok egyikének tetejérõl jó a kilátás, lehet rádiózni.
Ilyen rálátással a városra pillanatok alatt megvan 7 qso, a levlista alapján már várták az amatõrtársak a megszólalást. Sajnos, a gyors pakolás eredménye az elfelejtett elemtartó , a hamar lemerûlõ eredeti aksi miatt be kell fejezni a qso-zást.
A rádió és a LOG. Jó, hogy emlékeztem a hívójelekre, mert újra nem tudtam volna mindent kiolvasni.......
A lefelé vezetõ ût. Ez az aszfaltcsík valahová Érd Parkváros tetejére vezet ki, aki a hosszú mászást , eltévedést kerülni akarja, innen is megközelítheti ezt a pontot.


Köszönöm a QSO-t HA2MN, HA5OR, HA5KDX ( op HA5ZD), HA5JGG/P, HA5OCX HA7YO és HA5AZZ-nek. eQSL már elment, papírlapokat megcsinálom a napokban valamelyik képbõl és megy az irodán keresztül. Remélem, sikerül másoknak is kedvet csinálni ilyesmihez......


Utolsó módosítás: 2006-08-11 21:39

(10 megtekintés)