Bodnár Lajos, HA5AZC - 2012-01-02
Ajánlott turistatérkép: 8. Cserhát térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC | ||
| ||
Ellentétben a tavalyi évvel, amikor is csak március legvégén sikerült megkezdenem a SOTA-évet, most rögtön január másodikán aktiváltam az egyik Somlyó-hegyet. Szép napos, de hideg idõre ébredtünk. Alig bírtam a jeget levakarni a kocsi ablakairól, hi. A szilveszteri aktiváláshoz hasonlóan, csak most éppen Apc község keleti szélsõ házainál parkoltam le a kocsit. Innen a GPS szerint csak 1 km-re volt a csúcs légvonalban. | ||
Viszont a bozótos, majd elhagyott kõbánya miatt nem lehetett egyenesen felmenni. A csúcson É-D-i irányban átvezet a p+ jelzésû út. Egy helyi néni a déli irányba történõ indulást javasolta, mondván a másik irány a sártól járhatatlan. Jó 1 km gyaloglás után ÉNy-i irányban egy akácoson keresztülvergõdve és kikerülve a kõbánya egyik felét, megindultam felfelé keresztül a fenyvesen. Addig mentem, amíg rá nem tértem a p+ jelzésû turista útra, amely felvezetett a csúcsra. | ||
Szûk 1.5 óra alatt fel is értem. Bár sütött a nap, az idõ elé párás és szeles volt. A tetõrõl Ny-i irányban így látszott Apc község. | ||
A valamikori kápolna mellett ez a tábla ismertette a hegy történetét. | ||
És - sok osztrák hegytetõhöz hasonlóan - ezen a dombocskán is találtam egy keresztet. Nem túl régen állíthatták fel. | ||
A tetõ elég kopár volt, viszont körülnézve igencsak az volt a véleményem, hogy más irányból, mint amit a turistajelzés mutat, nemigen lehet felmenni. (A p+ jelzésen kívül a csúcskõre festett 3 piros pont jelentését nem ismerem. SRI!) | ||
A 7 Megás dipólt - a szokásos (és lehetõség szerinti) É-D irány helyett - durván K-Ny-i irányba húztam ki. Az egyik végét a táblához, a másikat a bozótoshoz kötöttem ki. Így elég alacsonyan volt az antenna alja, de más lehetõséget nem találtam. | ||
Ennek ellenére a sáv jól ment, 3/4 óra alatt 56 összeköttetést naplóztam, köztük 4 HA-hívójelet. A második aksiba még bõven volt szufla, de csak nem akart több állomás jelentkezni a CQ-ra. Emiatt, illetve, hogy igen erõs ÉK-i szél fújt bontottam és párommal megindultunk visszafelé, immár a fõvárosba. | ||
Amit beterveztem, hogy 7 nap alatt 5 csúcsot aktiválok, teljesítettem. (Szemben az elõzõ két év zempléni túrájával.) Furcsa volt, hogy összesen egy horvát állomás került a logba az 5 nap alatt. Számuk általában nagyságrendileg azonos szokott lenni a csehekkel. |
Utolsó módosítás: 2012-01-05 17:52
(27 megtekintés)