Az utolsó ND-csúcs

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2013-02-19
Ajánlott turistatérkép: 28. Zala Dél térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  ND-018 - Béci-hegy (Zajk, 321 m ASL); QRA: JN86IL63, 1 pont


Hosszabb kihagyás után - melynek egyik oka az FT-100d rakoncátlankodása - végre eljött az idő, hogy a 2013-as évet is elkezdjem SOTA-zás szempontjából. Ez alkalommal egyáltalán nem magas dombocskát választottam, de ez a fővárostól sajnos eléggé messze esett. Évente számos alkalommal elzúgok az autópályán Letenye mellett, ilyenkor azonban a megállás szóba sem jöhet, hi. Ez volt az utolsó csúcsom az ND körzetben és végül sikerült ismét összekötni a kellemest a - hasznos helyett - a hobbimmal. 3 napot töltöttem párommal Zalakaroson. Pancsikáltunk egy kicsit, majd a szállás elhagyása után nem hazafelé, hanem a DNy-i határ irányába fordultam.


Letenyén a templom előtti kanyarban először Lenti irányába indultam, de még a település vége előtt rájöttem, hogy ez nem az igazi út. Visszatérve a csomópontba megtaláltam a - HA3LV, Balázs által is említett - Kárpáti utat. Ahogy írta is, ez egy tökéletesen felújított jó állapotú út, amely egészen a képen látható tábláig vezet. (Ezt követően is folytatódik az aszfaltos út még egy jó darabig, de már nem ilyen minőségben, hi.) A kocsit mi is itt hagytuk. Innen a csúcs kb. 2.5 km volt.
Elhaladva a Szent Gellért kápolna mellett, mi is megáltunk egy fotó erejéig. Az út másik oldalán rönkökből készített asztalok és padok voltak. (Csábított is a lehetőség, hogy ide települjek. De ez még nem a "csúcs" volt.) Egyébként rádiózás közben hallottam a kápolna harangját is megszólalni pontban déli 12-órakor.
QTH-nak én is ugyanazt a fatörzset választottam, amit Balázs. Kicsit arrébb volt egy kissé megégett hordó, szemezgettem is vele, de végül letettem ról, mivel a koax nem ért el odáig, hi.
Az antennát az úton húztam ki. A pecabotot simán megtartotta az összedobált jeges hóbucka. (Ez egész jól állt addig, ameddig az erdészek nem jötték terepjáróval és át akartak haladni, hi.)
Az aktiválás jól ment mind 40 és 30 m-en. Összesen jó másfél óra alatt 77 összeköttetést nyugtáztam. Magyar (horvát és szlovén) állomás sajna nem akadt a logba. Viszont négy S2S állomás igen.
Sajnos a rádióm továbbra is gyengélkedik. Kb. 10 perc után az összeköttetéseket csak úgy tudtam megcsinálni, hogy a bal mutatóujjammal folyamatosan elnyomtam a rádió hátulján lévő "füles" jaxley-ét az egyik irányba. Enélkül nem volt se vétel, se önhang. A szép napos idő, és a kora délutáni órákra a plusz 5 fokot is elérő hőmérséklet ellenére, a szél miatt, az aktiválás végére eléggé elgémberedtek az ujjaim, hi.


HA3LV, Balázs jelezte, hogy rendszeresen felhasználja az általam írt beszámolók információit. Most először fordítva történt, én használtam fel az Ő tapasztalatait. TNX!. A csúcsot ajánlom a kerékpáron közlekedő SOTA-soknak, mivel a településről nagyon jó minűségű út vezet fel a vikend-telkek széléig, és ez az út(köszönve a nem nagy magasságnak, 321 m) egyáltalán nem megerőltető.


Utolsó módosítás: 2013-02-20 12:13

(59 megtekintés)