Négy nap a Cserhátban

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2013-10-20
Ajánlott turistatérkép: 14. Mátra térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-056 - Farkaslyuk-tető (Tar, 468 m ASL); QRA: JN97VX20, 1 pont


Egy kis őszi kikapcsolódás keretében négy napot töltöttünk párommal a Medves Hangulatszállóban. A "hangulatot" a szocreál stílus és a volt KISZ-tábor adta, megtoldva még egy retró-szobával is. A mi hangulatunkat viszont a csodás őszi táj, a várakkal - és persze SOTA-csúcsokkal - tele Cserhát biztosította.


Az első nap menetben - még a Cserhát előtt - megálltunk Tar községben, hogy onnan cserkésszük be a Farkaslyuk-tetőt. Ezt a csúcsot bár már négyen is aktiválták, a beszámolók között nem szerepelt. Így mindenféle "háttértanulmány" nélkül, magam vélasztottam ki a feljutás lehetőségét. Eredetileg a kocsit a falu szélén, az Attila utcában terveztem letenni, de hamarabb letértem. A templom melleett viszont rátaláltam az "M" jelzésű - általam előzőleg otthon kiválasztott - túrista útra. Így itt, a temető mellett a parkolóban hagytam a a kocsit. Innen a csúcs bő 2.5 km-re adódott - légvonalban.
A Mária út azután szépen végigvitt a falun az Attila úton, majd bevitt az erdőbe. Úgy rémlett, hogy egy patakon áthaladva kb. ugyanannyi út után kell letérnem balra a túrista útról egy erdészeti útra. Na ezt elvétettem, mintegy 100-150 m-rel hamarabb tértem le. Így a hétvégi telkek között barangolva, s megmászva egy ki dombot, bejutottam egy ilyen bozótosba, amin viszonylag könnyen át lehetett menni. Közben pedig magamhoz vettem egy kis vitamint, szemezgetve az érő kökényből.
Rátérve egy erdészeti útra haladtunk felfelé. Időközben - mivel a párom lassabban halad felfelé - volt időm egy kis pihenésre is. (A kidőlt fa vastagon beborítva puha mohával.) A széles út szépen halad felfelé - egészen addig, amíg egy kerítésbe be nem vezetett. A tető alatt közvetlenül egy nagyobb rész el volt kerítve - látszatra elég friss drótkerítéssel.
Szerencsére az elzárt részre nem kell bemenni, mivel a csúcs éppen kívül esik rajta. Úgy döntöttem, hogy a területet balról kerülöm meg. Ott találkoztam eme vaddisznónak látszó tüneménnyel. Ez egyáltalán nem volt "vad". A kerítés mellett egyre meredekebben haladva felértem a csúcsra.
A tető és a csúcskő környéke eléggé be volt nőve, kilátás gyakorlatilag semmi. De azért viszonylag egyszerűen ki lehetett húzni a 40m-es dipólt a fák között. A fák hossza vetekedett a "pecabot" hosszával.
Az aktiválás jól haladt: mintegy másfél órát voltam fenn. ezalatt 62 qso-t naplóztam 30 és 40m-en, köztük három S2S és három HA hívójel. (TNX! A pile-up 40m-en 20 percig tartott 25 qso erejéig, hi.) Sajna a technika ördöge már az első nap megjelent. Sávváltás közben leszakadt a dipól egyik ága, így ezen a napon már nem is próbálkoztam 20 m-en.
Visszafelé a másik irányból kerültem meg a lezárt részt. Ez jobb döntésben bizonyult - kevésbé volt meredek, amikor is kiértem egy másik erdészeti útra. Az irtásnak köszönhetően kiváló kilátás nyílt a Kékesre.
Az út jó órás gyaloglás után - ennél az útkereszteződésnél - belevitt a Mária útba, s ekkor derült ki, hogy az eredetileg tervezett utat "csak" 100-150 m-rel "vétettem el", hi.


Tar község híres kirándulóhelye - nem is a községben található, hanem közvetlenül a 21-es út mellett - az indiai Sztupa, Buddhista emlékpark. Állítólag 1992-től van itt és templomát 2010-ben a Dalai Láma szentelte fel. (Eddig hazai Sztupával kapcsolatban csak a zalaszántóiról volt ismeretem, amely biztosan 1992-re datálódik. Ezt egy korábbi ND-túra során kerestem fel. Ez arról híres, hogy a legkeletibb és legnagyobb buddhista békeszentély Közép-Európában.)


Utolsó módosítás: 2013-10-27 19:08

(29 megtekintés)