Pécs-kő, Salgótarján mellett

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2013-10-21
Ajánlott turistatérkép: 8. Cserhát térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-034 - Pécs-kő (Salgótarján, 542 m ASL); QRA: JN98WC04, 2 pont


Az üzemanyag-takarékosságot szem előtt tartva a második, majd a további napokra már valóban a Cserhátban található csúcsot választottam, lehetőleg minél kevesebb autózással.


A kiválasztott Pécs-kő a szállótól gyalog is elérhető lett volna, de a légvonalban lévő 5.6 km-t majd vissza - párommal nehezítve, (HI!) - nem vállaltam be. Annál is inkább, mivel délutánra egy kis felvidéki (sörbegyűjtő) kirándulást is beterveztem. Salgótarjánban az Acélgyári úton, a gyár bejárata melett tettem le a kocsit. Innen átsétálva a valaha szebb napokat is megélt Kohász - Szojka Ferenc - Stadionhoz, rátaláltam a s- túristajelzésre.
Ezen megindultunk felfelé. Az uniós-standard játszóteret elhagyva az út összeszűkült egy ösvénnyé. Hol jobban, hol kevésbé volt járható. Becsatlakozva a p3-ba egy ideig kellemes széles volt az út, majd közvetlenül a csúcs előtt az átment durvába. De azért leküzdöttük. Felérve meg is pihentem egy kicsit, hi.
A csúcsról körkörös kilátás nyílik. Sajnos a reggeli párás idő miatt a Tátra vonulata nem látszott, de Salgótarján látképe kiváló vizuális időtöltésnek adódott.
A 21-es út túloldalán ott az - általam még be nem járt - Karancs. Bár a rossz nyelvek azt mondják oda a plusz pontok miatt télen, és lehetőleg méteres hóban kell / illik felmenni, hi.
A csúcs nem valami nagy, a teteje ráadásul "kopasz" is, így egy kicsit tornáznom kellett, hogy a 40 m-es dipólt megfelelően ki tudjam kötni inverted "V" formában.
Viszonylag kényelmes QTH-t tudtam berendezni. Az aktiválás eredménye hasonló volt az előző napihoz. Másfél móra alatt pontosan 62 qso három sávon (7-10-14 MHz). A különbség, hogy más SOTA-s állomást nem hallottam, és magyar állomásból is csak egy - HA4FY TNX! - került a naplóba. Lefelé végig a p3 úton jöttünk le. Szép volt, jó volt, de - a kocsiig - vagy háromszor hosszabb, mint a s- felfelé menet, hi.
A szlovákiai kiruccanás után még maradt időnk a Somoskői vár felfedezésére is.
A vár alatt lévő bazaltorgona impozáns látványt nyújtott.
A várból így látszott a következő napi cél: a Salgó vára.
Naplemente előtt még csináltam néhány képet az őszi tájról, rajta a vár árnyékával.


Ez a nap is szép volt, kellemes időjárással, jó kis túrázással. Viszatérve a szállóba várt bennünket a szauna és a - hideg-vizes - medence. És vacsora után egy kellemes szlovák barna sör. (Hogy nyugtával dícsérjük a napot.)


Utolsó módosítás: 2013-10-27 17:16

(36 megtekintés)