Bodnár Lajos, HA5AZC - 2014-05-23
Ajánlott turistatérkép: 22. Zempléni hegység Észak térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC | ||
| ||
A Bozsik Sífutóiskola egy 3-napos Nordic Walking tábort szervezett a Zempléni hegységbe. Gondoltam kipróbálom. Ilyet még úgyse csináltam. De természetesen a kellemest összekötöttem a hasznossal. Értve, hogy ha az OM elutazik az ország másik végébe, (drága üzemanyagot használva,) akkor legalább 1-2 közeli SOTA-csúcsot legalább cserkésszen be a programba / időbe. Mivel pénteken csak du. 4-től volt túrázó program, így adódott a lehetőség, hogy már reggel elindulok a Zemplénbe és a NW találkozó kezdetéig még megjárok egy közeli hegycsúcsot. | ||
Kisebb bonyodalom abból adódott, hogy az indulás előtti napon megváltoztatták a szállás helyszínét, így az előzőleg "beprogramozott" SOTA-watchban más csúcsok szerepeltek, mint ahova ténylegesen felmentem. (Aki ismeri a MORSE-t, annak ez nem okozott gondot, hi.) | ||
Újhutát elhagyva egy jelzés nélküli erdei úton szépen haladtam felfelé, majd letérve az útról becéloztam a csúcsot. Többször is ilyen és hasonló füves réten haladtam keresztül. | ||
A háttérben egy mobil átjátszó torony található. Nem a csúcson, hanem betájolva a völgybe. (Kellene több ilyen torony is, mivel sűrűn csipogott a telefonom, hogy nincs hálózati jel. Le is merült hamar, hi.) | ||
Az egyik rétről így látszott az alig több, mint 500 m magas "cél". | ||
Felérve a gerincre, még vagy 3-400 m-en kellett a köveket kerülgetni, hogy elérjem a nemlétező csúcskő helyét, vagyis a célt. | ||
Kilátás semmi, viszont kb. É-D-i irányban viszonylag tágas tér állt rendelkezésre a dipól kihúzásához. Egy kidőlt, száraz mohával teljesen benőtt fát választottam qth-nak. | ||
Annak ellenére, hogy ez a SOTA csúcs HAFF területen volt, a kora délutáni terjedés nem igazán volt jó az aktiváláshoz. Rengeteg CQ-zás mellett 7-10-14 MHz-en összesen 43 összeköttetés került a naplóba. (Nem 44, hi!) Köztük 2 S2S és egyetlen HA hívójel, Laci, 5MA, TNX! Mivel az NW találkozót nem akartam lekésni, ezért kb. másfél óra aktiválás - és két lemerült akksi - után bontottam. | ||
Lefelé nem ugyanazt az utat választottam. A gerincen találtam egy csapást enyhén lefelé, amely - a GPS szerint - pont a szálló irányába vezet le. A fák elég sűrűn ciklámen színű festett körrel voltak megjelölve. Az út enyhén lejtett, csak a végén durvult be egy kicsit. Így simán meg is közelítettem a szállót, melyet csak egy patak és egy kerítés választott el tőlem. Jobb a békesség címén, balról vagy 2-300 m-es plusz úttal sikerült megkerülnöm. | ||
És egy kis negatív felhang... A természetjárók és szerintem nyugodtam mondhatom a gyalográdiósok is "vigyáznak" a természetre, azaz nem szemetelnek. A csúcson azonban találtam két kupac kék elhasznált szigetelőszalag-csíkot összetekerve. Le sem lehet tagadni, hogy ez valamikor - nem is olyan régen - még a "pecabot" (antennaárboc) kirögzítésére szolgált. Természetesen ezt a nem oda illő dolgot - a saját szemetemmel együtt - lehoztam a csúcsról. (Aki ezt olvassa és úgy érzi, hogy nem inge, ne vegye magára.) |
Utolsó módosítás: 2014-05-26 23:20
(35 megtekintés)