Bodnár Lajos, HA5AZC - 2014-05-25
Ajánlott turistatérkép: 22. Zempléni hegység Észak térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC | ||
| ||
A NW tábor második napjára egésznapos gyaloglás volt tervezve. Így én nem is számoltam aktiválással. Utólag kiderült: ez vétkes könnyelműség volt. | ||
A szombati program első állomása a Regéci vár volt. (A háttérben a tetőn.) Ez a szállástól mindössze 7 km-re volt. | ||
Felérve, gyönyörű körkörös kilátás adódott a környező hegyekre. Itt kezdett gyanús lenni, hogy ez egy önálló hegy, és a közvetlen közelében bőven megvan a SOTA-csúcshoz szükséges minimális 100 m-es szintkülönbség. (Hazatérve, szembesültem a ténnyel, hogy az EM-020-as csúcson voltam. Most már mindegy. Ide még egyszer vissza kell térni. De majd más irányból.) | ||
A vár bejáratánál egy tabló az "északi" várakról. Egy kis szemléltető a COTA-soknak. | ||
A tábor harmadik napján, vasárnapra csak egy 11 km-es túra volt tervezve, amely kb. egyig tartott. Utána adódott a másik lehetőség az aktiválásra. Egy, szintén a szállás közelében, - lévonalban csak 1.3 km-re - lévő, csúcsot választottam. | ||
Az előző képhez képest a kövek mennyisége és nagysága jelentősen megváltozott. Az utolsó 400-450 m-en pedig a hegy meredeksége is. Igencsak izzasztó volt felkapaszkodni. | ||
A sok kő között azért viszonylag könnyen lehetett elegendő "szabad" helyet találni a pecabot kitolásához, illetve a dipól kihúzásához. | ||
A tetőn a megszokott csúcskő nem volt, viszont a hátam mögött lévő kis "kavics" előtt összehordott kövek, a középen lévő fadarabbal egyértelműen a csúcsot jelezte. Itt is viszonylag kényelmes qth-t tudtam berendezni magamnak. | ||
Utólag kiderült, ez itt most nem volt lényeges, mivel a szokásos délutáni vihar erőteljesen közeledett. A QRN S9+ volt, erőteljes recsegő beütésekkel. Csak azon állomásokat tudtam megcsinálni, akik e jelszint felett "jöttek", SRI. | ||
Közel 3/4 órát rádióztam, rengeteget CQ-ztam és így összesen 26 QSO-t tudtam elkönyvelni. Még az első aksim sem merült le, amikor is - a terjedés, a közelgő vihar, illetve a WPX verseny miatt - bontottam. (Ilyen "gyenge" aktiválásom már régen volt,(no HA,) ha jól rémlik csak akkor, amikor elkezdtem SOTA-zni, hi.) | ||
A két napon aktivált csúcsok nem voltak magasak, 500 m körüliek voltak, de egyikre sem vezetett fel semmilyen út. (az oldalában, párhuzamosan volt egy-két erdészeti út, de fel nem vezetett egy sem. Ráadásul mindkettő teteje eléggé sziklás, köves volt. Még jó, hogy a szokásos volt katonai surranóban mentem fel, így a bokámnak és egyéb testrészemnek szerencsére nem is lett baja, hi. Összehasonlítva a sokkal messzebb lévő és magasabb Regéci- várcsúccsal, amelyre egyébként több turista út is felvezet, ezekre a csúcsokra sokkal nagyobb energiabefektetéssel tudtam csak felmenni. A kilátásról pedig ne is beszéljünk. (Szóval: kipipálva és felejtsük el.) |
Utolsó módosítás: 2014-05-26 23:18
(46 megtekintés)