| | |
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA2EBA |
Érintett SOTA csúcsok: ND-019 - Kő-hegy (Nemessándorháza, 305 m ASL); QRA: JN86LT60, 1 pont
|
Többször megfogadtam, hogy nem aktiválok hegycsúcsot munkanapon délután 4 előtt (mivel ebben az időszakban nagyon kevesen vannak készülék előtt), de mivel még a környéken pihentünk és másnap indultunk haza, ezért mégis nekivágtam, szerencsére jól döntöttem.
|
| A kiválasztott csúcs a Kő-hegy volt. Autóval Nemessándorháza település Ady Endre utcájának a végéig mentem. Az utca végén van egy parkolásra alkalmas terület, itt egy székelykapu is található, |
de én még tovább mentem a földúton eddig a kereszteződésig, itt is hagytam az autót. Gyalog 20 métert előre egészen a keresztig, majd élesen balra. | |
| Ilyen úton kellett haladni szinte a domb tetejéig. |
Az vízmosásos út végén lesz egy kereszt, amit balra kell megkerülni. A képen látható, hogy ezután felérünk egy tisztásra, a tisztás legtávolabbi bal csücskében lesz egy földút (ezt mutatom az ujjammal), ott kell majd bemenni az erdőbe. | |
| Ezen a sáros földúton az első nagyobb kereszteződésnél jobbra kell fordulni, majd egészen addig kell menni, amíg a GPS szerint jobbra "merőlegesen" lesz tőlünk a csúcskő. Ott vezet be egy szinte észrevehetetlen és elhanyagolt földút, ami pont a csúcskő körül ér véget. Szerintem ezt az utolsó szakaszt GPS nélkül biztos nem találtam volna meg. Ezt a szakaszt egy darabig nem fogom elfelejteni... szinte már láttam a csúcskövet magam előtt, amikor közvetlenül a mellettem lévő hatalmas bokorból 3 jól megtermett vaddisznó pattant fel és szerencsére tőlem távolodva csörtettek át mindenen ami az útjukba került, iszonyatos recsegés ropogás jelezte az útjukat. |
Íme az útvonal: 1,6Km és 80m szintkülönbség és 25 perc menetidő. | |
| És a csúcsfotó :)
|
Még az út elején találkoztam egy bácsikával és kérdeztem, hogy jó irányba megyek -e, mert a Kő hegyre szeretnék eljutni. A válasz az volt, hogy bizony itt nincs semmilyen Kő hegy csak egy "Kű hégy". Megköszöntem és folytattam az utam :)
Nagyon nehezen lett meg a szükséges QSO mennyiség, kellett hozzá kitartás a hidegben..
|