Az első aktiválásom a Felvidéken

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2015-04-16
Ajánlott turistatérkép: 16. Pilis térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC

A két nappal ezelőtti aktiválást még HA5MA Laci által kölcsönadott rig-gel végeztem, de utána kiderült, hogy a saját FT-100-asomat végre sikerült megjavítani. (TNX HA5NP, Robi!) Így gondoltam gyorsan ki is próbálom. Az idő ragyogó volt. Két napja még az aktiválás idejére felvettem a dzsekimet - ácsorogni hűvös volt a szikrázó napfény ellenére -, de ma, a 26 fokos melegben bőven elegendő volt az ingujj is, hi. A meleget csak az időnként feltámadó, megerősödő szél enyhítette kissé.


Párkányban volt egy kis dolgom, így jött az ötlet, (ha már nincs általam be nem járt csúcs a KM körzetben), akkor keressek egyet a szomszédban. Hogy pontosabb legyek, az ötlet nem teljesen a sajátom, a minap láttam, hogy korábban Zoli, HA5CQZ már aktivált egy-két OM-csúcsot. Megnéztem az OM-SOTA térképet és ott találtam vagy 8-10 csúcsot egészen közel a magyar határhoz (vagy azon rajta). Az OM/NR-008-as csúcsot választottam, amely Párkánytól kb. 10 km-re van keletre, viszont a magyar határtól - a Dunától - csak mintegy 2 km-re.
Korábban a Börzsöny két-három csúcsát is Szlovákián keresztül közelítettem meg: Esztergomnál át, Letkésnél vissza. Így Dél-Budától nemcsak rövidebb, de gyorsabb is volt a Börzsöny elérése. Oda-vissza átjárva (megmászva - kocsival) ezt a hegyet, akkor eszembe se jutott, hogy esetleg lehet rajta SOTA-csúcs is, hi.
Így most más a megszokott úton haladtam Garamkövesdig. Innen tovább viszont a Duna partján, gátján folytattam az utat. (Helyiek szerint egyébként a csúcs megközelíthető közvetlenül Garamkövesdről is.)
A táj így nézett ki: a Duna, kocsiút (amely egyben gát is), vasútvonal, hegy. Innen alulról nézve nem vállaltam be a "direkt" egyenes felmenetelt, bár innen (Kovacov település (?), vagy inkább csak vasúti megálló) kevesebb mint 1.5 m-t jelzett a GPS légvonalban. Sőt egy táblán színekkel jelölték is a turista utakat, csak én a célállomásokat nem értettem, hi. A vasút alatt egyébként többször is volt átjáró a hegy irányába.)
A kocsit lerakva egy településen - amely szerintem csak hétvégi, illetve üdülőtelep - nekivágtam a dombocskának. A településen lévő Panoráma szállótól így látszott a Duna, illetve a túlpart, a Visegrádi hegység egy része.
Néhány méterrel arrébb találtam ezt a "szent" forrást, kutat. Még bögre is volt mellékelve. Megkóstolni megkóstoltam, de azért nem ittam belőle. (Pedig biztosan iható.)
Továbbhaladva az erdőbe vezető utat lezárta egy sorompó. A p- jelzésű turista úton haladtam, bár a jelzés igen gyéren volt megfestve.
Az út mellett találtam ezt a követ, amelyet először nem tudtam elképzelni mi célt is szolgál. De hamarosan rájöttem. A szemben lévő fán 3 p- jelzés is volt. (Ez jelentette az irányváltást, a nyilat - nálunk.) Itt jobbra letértem, és jóval meredekebben, toronyiránt,
azazhogy csúcs iránt. Egy erdőkivágáson kellett felmenni.
Felérve egy kis tisztást, valamint ezeket a köveket találtam. De a GPS szerint ez nem "A" csúcs. Az igazi csúcs ettől jobbra volt kb. 80-re.
A csúcs egy viszonylag keskeny 60-80 m hosszú terület, közepén egy vasrúddal. (Ez jelenti a csúcskövet.) Ide települtem, itt állítottam fel az antennát is.
A terjedés ma sem volt jobb, mint két napja. Összesen 36 qso-t gyártottam. Benne három S2S és egy magyar állomás 2 m-en FM-ben - Jani, HA2EBE (TNX!) Az aksiba még maradt valamennyi szufla, de a sok-sok hívásra sem jöttek az állomások, így aztán bontottam. (42 perc alatt csináltam két sávon (30, 40 m) 35 qso-t, majd a másik 45 perc alatt az összes többi sávon próbálkozva, mindösszesen egyetlen egyet.)


Így időben hazaérkeztem. OE után ezen OM csúccsal gyűlnek az országok a "Mountain Explorer" diplomához.


Utolsó módosítás: 2015-04-17 10:58

(29 megtekintés)