Egy hét túrázás a sógoréknál

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2015-04-18
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC

Többszöri halasztás után végre sikerült egy hetet, pontosabban nyolc napot a párommal Ausztriában tölteni. A síszezonnak már - egy-két kivételtől eltekintve - vége volt, de a hó még nem olvadt el mindenütt. A hóhatár úgy 2000 m-re adódott. Kellemes tavaszi időre számítottam, és kicsit meglepett az indulás előtti télies időjárás előrejelzés. Így még az utolsó pillanatban beraktam a téli kabátot, sapkát és egy-két melegebb holmit is. Egész úton (nap) nem volt 10 foknál melegebb, de a Semmering környékén való áthaladáskor a hőmérséklet leesett 2 fokra és olyan hóviharban mentünk, hogy majdnem kezdtem bánni, hogy már lecseréltem a téli gumikat, hi.


Az utazás napjára egy viszonylag könnyebben járható, de azért szép hegyet választottam. Ez lett a Judenburg melletti Lichtensteinberg (OE/ST-289), a csekély kis 1033 méterével. (Amely csak 18 méterrel magasabb, mint a mi Kékesünk.) A hegytől É-ÉK-i irányban terül el a Mura völgyében a zeltwegi medence, a maga "kis" - vegyes használatú - repülőterével.
Az autópályáról letérve, a Murán átkelve leparkoltunk a hegy "aljában". Innen, az erdészet által lezárt úton indultunk el.
Ilyen sárgára festett fém táblák segítik a turistát a tájékozódásban Stájerországban, (vagy ha jobban tetszik Steiermarkt tartományban. Bár lehet, hogy egész Ausztriában.)
Mivel közvetlenül a hegy lábától indultunk, cikk-cakkban haladtunk felfelé. Az egyik fordulóban ráakadtunk a Lichtenstein hercegek egyik, valamikori várának romjaira. Az út a csúcsig a fényképezési megállásokkal együtt 75 perc volt. (Lefelé mindig jóval rövidebb. Na nem a távolság, hanem az időtartam, hi.)
Minden nap kb. 800 m-es szinttől felfelé ilyen - általam még sohasem látott - virágok lepték el az erdő tisztásait.
A hegy tetején a gerincen vezetett egy út végig a fák között. Kilátás csak É-ÉK-i irányba volt a medencére.
Itt szerencsére nyoma sem volt a hóesésnek, sőt a nap is úgy-ahogy kisütött, de azért meleg nem volt. Szokás szerint a pakkal a hátamon (és a kezemben) ingujjban mentem fel a hegyre, de amint felértem a csúcsra egyből előkerült a téli kabát. (Még egy utolsó ellenőrzés a GPS-en, hogy megfelelő helyen vagyok-e.)
A csúcs közvetlen közelében nyitott volt a terep és egy pad is szolgálta a kilátást. Nekem pedig a QTH helyét adta.
A szombat ellenére nem igazán volt nagy nyüzsgés az éterben. (Vagy a terjedés nem volt ideális.) A lényeg, hogy 40 és 30 m-en összesen 34 CW összeköttetést naplóztam közel egy óra alatt, benne egy HA és egy S2S. Ezután 7 Megán SSB-vel próbálkoztam, de csak az ismert "magyar" frekvencián tudtam 3 qso-t létesíteni.


Bontás után visszatérve a kocsihoz folytattuk az utunkat a szállásra, Kreischberg környékére. Másnapra, vasárnapra - kikapcsolódásként - kerékpártúra volt tervezve a Mura völgyében.


Utolsó módosítás: 2015-04-30 08:46

(18 megtekintés)