Egy kicsit feljebb Steiermarktban

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2015-04-20
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC

A hét során lehetőleg olyan csúcsokat keresgéltem, ahol még nem jártam, illetve nem kell hozzá sokat kocsikázni. Így esett a választás az 1544 m magas Mühlsteinboden (OE/ST-224) csúcsra.


Eredetileg Karchauból terveztem a gyalogos indulást. (A GPS légvonalban kevesebb mint 4 km-t adott.) De nagyon jó minőségű aszfalt út vezetett felfelé a mezőgazdasággal foglalkozó emberek szállása felé (Bauernweg). Így mentem tovább, amíg az aszfaltút tartott.
Ezt követően is ilyen jó, murvás úton lehetett haladni. (Bár ezek már táblával és/vagy sorompóval le voltak zárva a gépjárműforgalom elöl.
A távolban a hegytetőn, a fák között ki lehet venni a célt, a csúcson lévő kis templomot.
Az úton felfelé több helyen is segítette a tájékozódást a "már megszokott" sárga festéssel ellátott fém tábla.
Felérve a tetőre a templom mellett egy kulturáltan kialakított terület fogadott: padokkal, asztalokkal, (általam "kulcsosháznak" vélt) szálláslehetőséggel, valamint hagyományos mellékhelyiségekkel.
A körkörös kilátást csak néhány magasabb fa és a két szomszédos hegy (Blasenkogel, 1602 m és a Roßeck 1592 m) zavarta. Mindkettő néhányszor 10 méterrel magasabb, mint a Mühlsteinboden, viszont a teteje teljesen zártnak tűnik. Ez a csúcs jól - akár kerékpárral is - megközelíthető zarándokhegy, viszont azóta már törölték is a SOTA listából. (Megjegyzés: 2018 szept.)
A tisztáson a fenyők közé könnyedén lehetett telepíteni a 40 m-es dipólt, csak középen a pecabot rögzítését kellett valahogy megoldani. Ebben segített egy összecsukható pad.
A hőmérséklet jóval kellemesebb volt az első napon, de azért a tetőn kellemetlen szél fújdogált. Ezért a templom szélárnyékos oldalában lévő padra települtem. (Ez ismét egy kellemes és kényelmes qth volt, nem kellett a földön ülve, térdelve rádióznom, hi.)
Hétfő lévén nem volt nagy aktivitás a sávban. A 7-10-14 MHz-es sávokon - sorozatos cq-zás mellett - összesen 38 qso-t naplóztam.


Fölfelé kényelmes tempóban mintegy 80 perc alatt értünk fel a hegyre. Ez az út lefelé csak 40 percet vett igénybe.


Utolsó módosítás: 2018-09-24 19:54

(13 megtekintés)