Regéci vár újratöltve

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2015-06-07
Ajánlott turistatérkép: 23. Zempléni hegység Dél térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-020 - Regéci várhegy (Mogyoróska, 639 m ASL); QRA: KN08QJ10, 4 pont, HAFF-047


Tavaly csak egy egyszerű túrázás közben jutottam fel a Regéci várhegyre. Ott szétnézve szembesültem a ténnyel, hogy ez bizony SOTA csúcs. Akkor el is határoztam, hogy visszatérek ide, de már akkor rádiós felszereléssel együtt.


Regőc településtől a vár légvonalban 1.9 km-t adott a GPS, a turista tájékoztató táblák szerint ez úton 2.5 km-re adódott. Az út szépen ki van táblázva: külön út van kijelölve az igazi turistáknak (gyalogosoknak) és egy másik a kényelmesebbeknek, akik legalább a fele útját motorizálva kívánják megtenni murvás, illetve erdei földes úton. Az utolsó szakasz mindenképpen gyalogos.
Messziről elég furcsán nézett ki a hegy a tetején egy daruval. Tudták volna eleink, hogy így gépesítve sokkal könnyebb várat építeni, hi.
A sok építőanyag mellett, a fejpénzt leróva, egy keskeny, elkerített ösvényen lehetett elérni a bejáratot.
A csúcs és
a csúcskő helyén volt. De a terület szúk és teljesen árnyék mentes.
A kilátás tökéletes körkörös. Egy új szót is tanultam: a Regéci vár egy "sziget vár". Úgy magasodik ki a (fenn)síkból, mintha egy sziget lenne. (Középen alul a település maga Regéc.)
A délelőtti erős napsütés miatt egy árnyékos helyet kerestem település céljából. Úgy a gyerekek, mint a felnőttek részéről nagy volt az érdeklődés. A terjedés viszont a szokásos pocsék volt. Bár "Field day" versenynapról volt szó, a 7 Mega kongott az ürességtől. Négy qso után átmentem 30 m-re. Ott sok cq-zás után ugyan, de össze lehetett szedni 40 állomást kb. egy óra hossza alatt. Köztük egy HA hívójel és kettő S2S.
Nincs kép


Miután ez az aksi is lemerült, bontottam és visszamentem a faluba, lepakoltam a felszerelést, majd folytattam a túrát és a másik - északi - oldalról is megszemléltem a "sziget hegységet" és a csúcson lévő darut. Útban hazafelé még megálltam Tolcsván, a szokásos helyszínen, a Hubertus Borozóban beszereztem néhány liter nedűt a híres Tokaji borvidékről.


Utolsó módosítás: 2015-06-08 15:39

(38 megtekintés)