Három nap a Cserhátban - 1. Purga

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2015-10-27
Ajánlott turistatérkép: 8. Cserhát térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-030 - Purga (Garáb, 575 m ASL); QRA: JN97TW79, 2 pont, HAFF-023


Különböző elfoglaltságok miatt észre sem vettem, hogy már két hónapja nem voltam SOTA-zni. Épp lett egy szabad hetem, ráadásul az időjárás-előrejelzés is kedvező volt, így nekivágtam a Cserhát keleti oldalának. Az első napra egy csúcsot terveztem be, így esett a választás a Purgára. A kocsit Mátraszőllősön, a tempéom és a temető mellett raktam le. Az első kellemes meglepetés itt ért. A Mária út is itt halad át, melyről vadonat újnak tűnő színes tábla adott tájékoztatást. Mindjárt három Mária útról a Cserhátban, felsorolva az útba eső települések nevezetességeit, látnivalóit magyar és angolnyelven.


A temető mellett nyugati irányba megindultam a Mária úton. Ilyen földes út vezetett át a mezőn a hegy, illetve az erdő irányába. (Még jó hogy a nagy esőzés két hete volt, mert szerintem az agyagos úton a múlt héten nem biztos, hogy lehetett volna haladni. Háttérben a Purga.)
Ahogy beértem az erdőbe egy sorompó állta el az utat. De ahogy elnéztem, ezt sokan nem veszik figyelembe, mert mellette gépkocsikkal alaposan kitaposott kerülőút van. Az erdőben kellemes sétaút vezetett. Kb. 2 km-t haladtam a Mária úton, majd viszonylag egyenest rátértem egy erdészeti útra.
Ahogy beértem az erdőbe a kilátás megszünt, de egy pontról megnyílt a táj ÉK-i irányban. Addig mentem az erdészeti úton, amíg az becsatlakozott az országos k- jelzésbe.
Kb. egyórányi gyaloglás után felértem a csúcsra, amely így nézett ki. Kilátás semmilyen irányban nem volt.
Csúcskövet nem, de ilyen kőrakásokat többet is találtam (négyet). Egy ilyen kőrakásra települtem, a k- jelzésű út mellett. Összesen két órát rádióztam, az első 40 perc alatt 60 qso-t nyugtáztam 40 méteren. A 30m és 20m kevésbé volt aktív. Összesen 79 összeköttetést, köztük 11 HA hívójelet és négy S2S qso-t könyveltem el. (SSB-ről le kellett mondanom, ugyanis a mikrofon "önállósította" magát, frekit váltott, kh-s lett, stb.)
Szállásom Bujákon volt. A település központjában, a templom-kertben volt felállítva ez a 7-8 m magas fakard. A két oldalsó tartóoszlopon történelmünk neves eseményei voltak kifaragva a Honfoglalástól kezdődően a 2. vh-ig, 1956-ig bezárólag.


A Purgától kb. déli irányban 2 km-re található a csak tizenegynéhány méterrel alacsonyabb Tepke, amelyen viszont kilátó is van, gyakorlatilag körkörös kilátással. De ez a csúcs a GMA között található. (Aktiválása a jövő zenéje.) A kellemes nap után a szállodában - még a vacsora előtt - kiélveztem a szauna kellemes, frissítő és pihentető hatását.


Utolsó módosítás: 2015-10-30 17:10

(23 megtekintés)