Bodnár Lajos, HA5AZC - 2015-10-29
Ajánlott turistatérkép: 8. Cserhát térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC | ||
| ||
Az első naphoz hasonlóan, ezen a napon is Mátraszőlős irányába gurultam. Az autót most nem a temetőnél, hanem a falu északi végén parkoltam le. (Ugyancsak a Mária út vonalán.) Légvonalban a csúcs 3,3 km-re adódott. | ||
Ez a távolság három, kb. azonos hosszúságú szakaszra tagozódott. Az első rész, már-már szokásos nyílt dimbes-dombos terület agyagos úttal. A szép őszi időben nemcsak sárgulnak a levelet... A fa mögött a domborulat maga a cél. | ||
Kicsit arrébb ugyanez, már a fa nélkül. Az út látszatra csalóka, részben füves, de alatta a ragadós agyag ott volt. Elérve a hegy lábához és bemenve az erdőbe, kezdődött a második szakasz, viszonylag jó, nem nagyon emelkedő erdészeti úton haladva. Elérve az országos kék túra útvonalát, azon haladtam pár száz métert nyugatra, majd letértem a csúcs irányába. Harmadik szakasz. | ||
Viszonylag jól lehetett haladni felfelé az aljnövényzet között egész a csúcs kb 70-80 m-es körzetéig. Itt viszont áthatolhatatlan dzsungel fogadott. Több irányból is próbálkoztam átjutni rajta, de ez lehetetlen volt. | ||
Körbejárva a hegy tetejét, csak DNy-i irányból volt nyitott a terep, csak innen lehetett felmenni a csúcsra, amely gyakorlatilag egy kis keskeny tisztás volt. Én délről, egy szarvasbika pedig északról egyszerre érkeztünk fel (ki) a tisztásra. Egy ideig farkasszemmel néztünk egymásra, majd a szarvas gondolt egyet, megfordult és amerről jött el is inalt. (Jobb a békesség. Kettőnknek úgysem lett volna elég a tisztás, hi.) | ||
Ezután nekiálltam antennát telepíteni. A tetőn "szép kis" köveket találtam, de csúcskövet azt nem. (Szerintem nincs is még a dzsungelban sem lehet.) A kövek miatt viszonylag kényelmes - ülő - qth-t tudtam berendezni. | ||
A terjedés nagyon jó volt: a három szokásos - 7-10-14 MHz-es - sávon egyenként kb. fél órát forgalmaztam. Jó kis pile-up volt. (Egyesek már állatkertet - "ZOO" - emlegettek, hi. Összesen 85 összeköttetést naplóztam a másfél óra alatt, benne 4 S2S, ugyanakkor csak 2 HA állomás került be a logba. | ||
Visszafelé, egyes szakaszokat leszámítva, teljesen más úton tértem vissza a faluba. Az út mellett volt ez a kis - valaha jobb időket megélt - kápolna (maradványa). Rajta egy emléktábla: mely szerint II. Rákóczi Ferenc ezen az úton ment a szécsényi országgyűlésre, amely végül is a Habsburg-ház első trónfosztásához vezetett. | ||
A légvonalban lévő 3,3 km-es távolságot, a tetőn lévő keresgéléssel együtt mintegy kettő óra alatt tettem meg. Visszafelé elég volt másfél óra is, hi. A három nap során aktivált négy csúcs nem igazán nyerte meg a tetszésemet, föntről kilátás nem igazán volt. A megközelíthetőséggel is voltak problémák. A legkevesebb az első napi, purgai csúcsnál. Viszont mind a négy domborulat a Bükki NP-on belül a Kelet-Cserháti Tájvédelmi Körzethez, HAFF-023 tartozott. Lehet, hogy ezért is volt nagyobb chaser aktivitás?! |
Utolsó módosítás: 2015-11-04 23:03
(24 megtekintés)