Hollókő körzetében

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2016-03-17
Ajánlott turistatérkép: 8. Cserhát térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-049 - Fekete-hegy (Hollókő, 486 m ASL); QRA: JN97TX05, 1 pont
  EM-042 - Dobogó-tető (Hollókő, 517 m ASL); QRA: JN97SX64, 2 pont


Ki gondolta volna, hogy ilyen gyorsan telik az idő? Hiába akartam a téli szezonban plusz pontokat gyűjteni valamilyen oknál fogva - leginkább esős időjárás miatt - sohse jött össze a lehetőség. Így aztán az idei év első aktiválására "csak" március közepén került sor, pont négy hónappal az előző aktiválásom után, hi.


Kocsival Felsőtold központjáig mentem, ott parkoltam le egy kis kápolna, illetve zarándokszálló előtt. A március idusán leesett eső nyomai még erősen látszottak. Arra számítottam, hogy az éjszakai fagy még kitart legalább az út felére. De az éjjel nem volt nagy fagy, maximum -1 fok volt, amit a felkelő nap rögtön meg, illetve felolvasztott. Így hiába indultam viszonylag korán, 1/2 9-kor igen nagy sár volt addig amíg - kb. a fele úton - beértem az erdőbe.
A faluból kijövet átkeltem a patakon, majd a k- út helyett a balra kanyarodó erdészeti úton haladtam. Innen így nézett ki a cél. Amint beértem az erdőbe, a sár ugyan eltűnt, de a lehullott elszáradt levelek alatt megrekedt víz miatt ugyanúgy csúszkáltam, mint a sárban. Legfeljebb a bakancsomra nem ragadt a sár. A GPS 2 km-re mutatta a célt légvonalban, ezt a távot bő egy óra alatt tettem meg. A tető közelében egy kis kerülőt kellett tenni az áthatolhatatlan szúrós dzsungel miatt, de végül elértem a csúcsot.
A hegy tetején egy kellemes, kis fennsík volt, mindössze néhány fával. A csúcskő környezetében simán ki lehetett húzni a dipólt.
A csúcsköre települtem. Első alkalommal vittem SOTA-zni és használtam a karácsonyi meglepetésként ANICO-tól beszerzett "YouKits HB-1B" típusú QRP készüléket. Ez ugyan csak maximum 5W-ot tud, 12 V-ról pedig kb. 4W-ot. (Sok chaser nem is hallott meg, hi.) Viszont jóval kevesebbet fogyaszt, mint az FT-100d, és ha beválik nem kell 7 Ah-s zselés akkukat cipelnem. Egy 3-cellás Li-ion packot vittem magammal, amely csak 350 gramot nyomott. Ez is elég volt a sorozatos hívásokra, akár több száz qso-ra, illetve 4-5 SOTA aktiválásra.
Pile-up ugyan nem volt akkora, mint 10 W-tal, nem is csináltam percenként 2 qso-t, de így is összejött 40 összeköttetés 2 sávon (30 és 40 m), bár az igaz, hogy jó másfél óra alatt.
Mivel még délelőtt volt, így elhatároztam, hogy átsétálok a térségben lévő másik csúcsea, a Dobogó-tetőre. Ez a Fekete-hegy tetejétől légvonalban 2.8 km-re adódott. Lemenve a hegyről és rátérve a k- jelzésű útra többször is ilyen jó állapotú turista útbeigazító táblákkal találkoztam. Ennél kellett letérni a s- jelzésre, majd a s3-ra, amely felvezetett a csúcsra, a hajdani geodéziai toronyhoz.
A tábla mellett egy másik nagyobb tabló az Országos Kék Túra teljes útvonalát mutatja be a megmászandó szintekkel együtt. Nagyon látványos volt.
A torony mellett települtem ugyan de a qth lefényképezése csak kimaradt, hi. (Sok újdonság nem is lett volna a képen. Hasonló lett volna, mint valamelyik korábbi kitelepülésem valamelyike. A délelőtti aktiváláshoz képest, ahol is a csúcskőre települtem és állva rádióztam, itt a földre települtem és a földön ülve - zsibbasztva a lábaimat - rádióztam.
Itt is közel 1,5 órát rádióztam és ugyancsak 40 összeköttetést nyugtáztam, viszont 3 sávon (20, 30, 40 m). Mindkét csúcsról 4-4 S2S qso került a naplómba. Viszont az egész nap folyamán mindössze egyetlen HA összeköttetésem volt. (TNX Pistának, HA5TI-nek.)
A bontás után, a geo tornyokon lévő szokásos tiltó felirat ellenére felmásztam a torony tetejére. Lent a földön semerre sem volt kilátás, viszont a toronyból körkörös volt. Köszönve az előző napok szeles időjárásának, messzire el lehetett látni. (Esetleg ezt a tornyot nem tervezik átalakítani kilátóvá???)
Lejőve a toronyból, a GPS-en beállítottam a kocsi helyét. Itt kicsit elcsodálkoztam, hogy az lévonalban 4.4 km-re adódott. Idefelé nem számoltam, azzal, hogyha megindulok Ny-i irányban egyszer 2 km-t, majd tovább ugyanilyen irányban 2,8 km-t, akkor ez visszafelé (is) összeadódik, hi.
Visszafelé az úttáblától követtem a k- jelzést. Egy nagy tisztásra kiérve nem sok lehetőség adódott a k- jelzés felfestésére, de ilyet még nem láttam. Jó 1 km-ről kiszúrtam a következő jelzést egy fa törzsén körkörösen elhelyezett, legalább 30 cm széles - színenként 10-10 cm - viszonylag friss festés volt. Ezt nem lehetett nem észrevenni, hi.
Sétálva visszafelé bal oldalról vagy 2 km távolságban elmentem a Hollókői vár romjai mellett. Messziről is impozáns látvány volt, de azt a plusz távolságot, hogy közelebbről szemügyre vegyem a várat már nem vállaltam be. Így is beletelt közel 2 órába, amíg elértem az autót. A nap során megtettem vagy 12-13 km-t, hogy aktivizálhassam a két szomszédos csúcsot.


Kellemesen elfáradva huppantam be a kocsi ülésébe és tértem haza. Remélem a következő aktiválásomra nem újabb négy hónap múlva kerül sor, hi.


Utolsó módosítás: 2016-03-22 20:47

(21 megtekintés)