Bodnár Lajos, HA5AZC - 2016-03-30
Ajánlott turistatérkép: 8. Cserhát térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC | ||
| ||
Másnapra terveztem a leghosszabb és - állítólag - legnehezebb túrát. Szerencsére jó helyen volt a szállásom. Onnan - már felszerelkezve - néhány perc alatt átgyalogoltam a főutcába, ahonnan egy helyi jelzésű busszal átmentem Somoskőújfaluba. Kb. a falu közepén átmentem a vasút felett, majd a s+ jelzésen megindultam felfelé. Innen a Karancsot légvonalban a GPS 1,9 km-re adta, a kihelyezett turistatáblák szerint 3,4 km-t kell gyalogolnom odáig. | ||
Fel, illetve elérve a határra, amelyet határkövek egész sora jelzett, felváltva haladtam tovább z- és a s- jelzésen. Volt néhány húzósabb rész, összességében 70 perc alatt értem fel. A korábbi leírásoknak megfelelően elhaladtam a HG6N QTH-ja, illetve antenna-erdeje mellett, | ||
majd egyszer csak felbukkant a kilátó. Természetesen felmentem. Onnan csodálatos körpanoráma nyílt. | ||
A távolban a Magas-Tátra hófödte gerince is kivehető volt. | ||
Déli, DK-i irányban, alant a völgyben pedig Salgótarján nyúlott el. | ||
A kilátó és egy fa között húztam ki a 3-sávos dipólt, magam pedig fedett padokra, illetve asztalra települtem. (Éppen elért odáig a koaxom.) Két órát rádióztam, ezalatt a 3 sávon összesen 55 qso-t nyplóztam, benne egy S2S és 4 HA hívójel. | ||
A toronyból nézve ugyancsak délre, de Salgótarjántól nyugatabbra látható az aznapra tervezett másik csúcs, a Kecseg-tető. A GPS Karancstól légvonalban 2,4 km-re adta a csúcsot. Többet is gyalogoltam, mint délelőtt: a Karancsról a Kecseg-tetőig másfél órát gyalogoltam. | ||
A Karancsról, a z+ és s3 jelzésű úton indultam le, majd a s- jelzésen haladtam tovább mintegy 2 km-t, amikor rájöttem, hogy elvétettem a becsatlakozó p- jelzést. Így ezen a jelzéseken tovább haladva, szépen "elhaladtam" a csúcs mellett. Amikor "kiértem" a TK-ből, egy tisztáson gyorsan északnak fordultam, majd megpróbáltam ÉK-i irányban, egyenest felmenni. Ez nem volt szerencsés választás: igen meredek szakaszok és alig átjárható szúrós szeder- és vadrózsa-bokrok között kellett átvergődnöm. (Még szerencse, hogy nem ébredt fel a természet teljesen, nem voltak friss hajtások.) | ||
De azért csak felértem. A csúcskő romokban, közepén egy farúddal. Kilátás fentről semmi, de a hely adott volt a dipól telepítéséhez. A qth pedig a "megszokott" anyaföld volt, hi. (Ilyenkor nem a hátam fájdul meg, hanem a lábam zsibbad el. Nem lehet minden tökéletes.) Közel két órát rádióztam, összesen 58 qso-t nyugtáztam a 3 sávon, köztük 3 S2S, 3 DX és 3 HA hívójel. (14 MHz-en az amerikai-kanadai OM-ektől jobb riportokat kaptam, mint 7 MHz-en honfitársaimtól, hi!) | ||
Visszafelé már egyértelműbb volt az út. Déli irányba vezetett egy erdészeti út, amely jó 1 km gyaloglás után becsatlakozott a - már korábban is használt - s- jelzésbe. Ez pedig elvezetett Salgótarjánba, a Kálvária domb tetejére. (Gyakorlatilag a szállásom fölé, hi.) | ||
A kálvária aljában, de még mindig a dombon ez a kép fogadott. A történelmi Mo. határa és ráccsal fedett területe a főbb folyókkal. A rács mögött pedig az a jelenet, amikor Szt. István felajánlja a koronát és az országot Máriának. (Nagyon ötletes és látványos megoldás.) | ||
Mivel mindkét csúcs a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetbe (TK) - HAFF-022 - tartozott, így mintha kicsit nagyobb nyüzsgést tapasztaltam volna a (felsőbb) sávokban. A kapott riportok is kicsit jobbak voltak, mint az előző napon, hi. |
Utolsó módosítás: 2016-04-09 16:34
(17 megtekintés)