Útban hazafelé még két csúcs

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2016-03-31
Ajánlott turistatérkép: 8. Cserhát térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-068 - Nagy-Hallgató (Nógrádszakál, 403 m ASL); QRA: JN98SE90, 1 pont
  EM-061 - Őr-hegy (Nagylóc, 452 m ASL); QRA: JN98TA27, 1 pont


A harmadik napon két egymástól kicsit távolabb lévő, de nem magas dombokat választottam. A 2 nappal korábbi aktiváláshoz hasonlóan, ezek a csúcsok is csak ritkán bejárt területek: egyszer-kétszer szerepelnek a beszámolókban, hi. Ennek ellenére Zoli, HA5CQZ beszámolójának nagy hasznát vettem. (Bár ezen a március végi túrán én megúsztam sár nélkül, hi.)


A szállást elhagyva, mintegy 25 km-es autózás után megérkeztem Szécsényfelfaluba. A falu szélén leparkoltam, és ilyen mezőgazdasági úton megindultam a cél irányába. Mivel a csúcs alig több mint 400 m magas, így inkább csak lankás úton haladtam. Egy dombocska megmászása után találkoztam a z- jelzéssel és ...
... ezzel a táblával, melynek egyik ága a "Palóc Grand Kanyon" útirányt jelölte. (Kíváncsi lettem volna ezen helyi nevezetességre, de nem vállaltam be a kitérőt és a plusz km-t, nem tértem le az eredeti szándékomtól, a SOTA-csúcs felkereséséről.)
Egy másik dombra felérve, a távolabbi dombocska már a célt jelezte.
Kényelmes sétával, mintegy 3/4 óra alatt elértem a célomhoz. A csúcskő rendben megvolt. Közelében húztam ki a dipólt. Hely volt hozzá, csak a szúrós aljnövényzet - 30-40 cm-es bokrok - nehezítették meg a sávváltást, hi.
Mintegy másfél órás rádiózás két sávon 41 qso-t eredményezett. Legnagyobb meglepetésemre a zárás előtt 30 m-en egy amcsi állomás hívott meg. Ezenkívül egy S2S állomás érdemelt még megjegyzést.
Bontás után ugyanazon az úton amelyen jöttem visszatértem a kocsihoz, majd áthajtottam Nagylócra. A falu szélén parkoltam le. Innen pár száz méteren után letértem az aszfaltos útról be az erdőbe, nem jelzett, de gépekkel bejárt földes útra. Egy kis tisztás, illetve vadászles után kicsit elkavarodtam, és úttalan utakon haladtam a cél felé.
Felérve a csúcskövet megtaláltam, de a sűrű bozótos miatt nem azon, hanem csak a közelében tudtam települni. A szokás szerint a földre, hi.
Itt - a délelőtthöz viszonyítva - jobb volt a terjedés. (Vagy csak az antenna állt más irányba, hi.) Ugyancsak (közel) másfél órás forgalmazás alatt 52 összeköttetést naplóztam a három sávon: köztük 3 S2S-t és (20 m-en) egy kanadai állomást.
Visszafelé nem toronyiránt, hanem a megtalált erdészeti úton indultam le. Ennek ellenére egy kereszteződésben rossz irányba fordultam. Ez belevitt egy áthatolhatatlan dzsungelba, egy horhossal nehezítve. Nem volt mit tenni, vissza kellett fordulnom.
Így viszont kiérve a tisztásra feltűnt Hollókő vára, melyet fölfelé menet nem vettem észre.(Háttal voltam neki.) A két héttel ezelőtti aktiválás során, kb. ugyanekkora távolságból, de a másik oldalról láttam a hollókői vár sziluettjét.


A három napra tervezett aktiválásokat sikeresen végrehajtottam. A jósolt jó időjárás csak a 3. napra vált be. Ekkor kellemes meleg volt és a nap is jól sütött. Az előző két napon igencsak elkelt rajtam a kabát és a sapka is. A földre való településnek meglett a hátránya is: sikeresen összeszedtem az év első kullancsát, hi.


Utolsó módosítás: 2016-04-11 15:57

(15 megtekintés)