A Nagy-Milicen a határ mellett

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2016-04-27
Ajánlott turistatérkép: 22. Zempléni hegység Észak térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  - (, m ASL); QRA: , pont, HAFF-
  EM-087 - Őr-hegy (Füzér, 634 m ASL); QRA: KN08RN60, 4 pont, HAFF-047


Mivel a szállásom Pusztafaluban, a szlovák határ előtti utolsó településen volt, így erre a napra egy körtúrába szervezve olyan két csúcsot választottam, amely nem igényelte az autó használatát. Így esett a választás a - Zemplén legmagasabb csúcs mellé - az Őr-hegyre.


Viszonylag korán, fél nyolckor indultam a z+ jelzésen. A falut északi irányban elhagyva, még a határ előtt volt ez a pihenő tájékoztató táblával együtt. (A határig egyébként a távolság nem volt 2 km.)
Közvetlenül a határ előtt balra rátértem a z- jelzésre, amely a határvonalon haladt. Egy tábla figyelmeztetett ugyan, hogy az út nem ajánlott a kőcsúszások miatt, de nekem ez nem számított, szépen követtem a z- jelzést és számolgattam a határköveket. Hogy miért is nem ajánlott az útvonal, az rögtön kiderült az út elején: igen meredek volt. Beletelt egy kis időben, míg nagy nehezen felküzdöttem magam a Tolvaj-hegyre. (De már látszik a meredek vége!)
Innentől azonban már nem volt vészes az út: a gerincet, határvonalat követve, kissé hullámzóan ugyan - fel, s le -, de jól lehetett haladni.
Időnként megnyílt a kilátás: a messzeségben, a hegy előtt a Kis-Milicen lévő, nem rég készült kilátó sziluettjét is ki lehetett venni.
A szokásos határkövek mellett akadt néhány érdekesség: itt például egy (mesterséges) határkövet beleágyaztak (belebetonoztak) egy természetes bazaltkőbe. Tetején a jelzés a szokásos, de mivel ez nem állt ki a földből, így a kő két oldalára volt felfestve az "M", illetve a másik oldalon az "S" betű, jelezve a két ország "irányát".
Végre elértem a Kis-Milicet. (Ez a Kis-Milic, nem azonos a szlovák területen - innentől csak kb. 1 km-re lévő, viszont jóval alacsonyabb heggyel - a szlovák Kis-Miliccel.) A kilátóból gyakorlatilag csak déli - Magyarország - irányába volt kilátás.
Bár a képen kevésbé látszik, de ott középen található a Füzéri vár.
Befejezve a nézelődést, a kilátót elhagyva, mér volt vagy 3-4 m a csúcsig. A csúcskő az út mellett mintegy 8-10 m-re, a fák között volt.
A csúcskőtől mintegy 50-60 m-re, egy határtörésnél volt ez a szlovák betonkolosszus. Előtte egy asztal két paddal: ide települtem. A dipól antennát az úton - határvonalon - húztam ki. A közel 900 m magasan elég erős É-i, ÉNy-i szél fújt, ráadásul a padok is árnyékban voltak.
A terjedés viszonylag jó volt: 30 és 40 m-en gyakorlatilag percenként naplóztam az összeköttetéseket. 20 m-re már kevesebb időt szántam, mert már addigra eléggé átfagytam. Így is bekerült a logba 2 S2s és 6 HA hívójel. (A reggeli talajmenti fagy után egész nap nem volt több 6-8 foknál, + a szél, hi.)
Bontás után vissza a kilátóig, majd ott rátértem az OKT k- jelzésére. Ezen egészen eddig a Senyánkszki-réten lévő tábláig mentem. Itt elhagyva a k- jelzést, az Őr-hegy irányába vezető erdészeti úton haladtam egy darabig, majd utána toronyirány fel a csúcsig.
A csúcskő a helyén volt, de úgy benőve, hogy mellette gyakorlatilag talpalattnyi hely sem volt. (Kilátásról nem is beszélve!)
Kénytelen voltam egy kicsit lejjebb jönni és az erdőben egy alkalmas helyen - a földre - települni. A kora délutáni órákban már nem volt olyan pile-up, de azért kb. másfél óra alatt sikerült 54 qso-t összekalapálni. Benne 1 S2S és 2 HA hívójel.
Bontás után a hegy másik oldalán, keleti irányban indultam meg. Kiérve egy - turista (?) - útra, több ilyen táblát találtam, amely rendszerint tanösvényre utal, de itt semmiféle jelzés nem volt. Gondoltam, hogy az út levezet a faluba, de jelzés nélkül nem mertem belevágni. Így visszatértem a Senyánkszki-rétig, ahol is a tábla jelezte az irányt - k4 jelzés - és a távolságot (2 km) vissza Pusztafaluba.


Utólag térképen elemezgetve valószínűleg ezen jelzés nélküli út valószínűleg az s3 jelzésű út lehetett és jó is lett volna visszafelé. Így ugyan többet mentem vagy 2 km-rel, de legalább biztos volt a célba érés. Arról nem is beszélve, hogy a k4 jelzésű út közvetlenül a szállás meletti útra hozott be a faluba. Ahogy számoltam is eredetileg, kicsit fárasztó lesz a napi túra, összesen legalább 15 km-t gyalogoltam.


Utolsó módosítás: 2016-05-02 08:47

(22 megtekintés)