Az ország legkeletibb csúcsai

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2016-04-29
Ajánlott turistatérkép: 22. Zempléni hegység Észak térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-057 - Sátor-hegy (Sátoraljaújhely, 460 m ASL); QRA: KN08TJ43, 1 pont
  EM-051 - Kecske-hát (Sátoraljaújhely, 482 m ASL); QRA: KN08TJ44, 1 pont
  EM-043 - Magas-hegy (Sátoraljaújhely, 514 m ASL); QRA: KN08TJ56, 2 pont


A zempléni kirándulás utolsó napjára szintén két csúcsot terveztem be, ezeket írtam be a SOTA Watch-ba. (Ez később okozott is némi gondot a chasereknél. Ráadásul az aktiválást is a beírtakhoz képest fordított sorrendben kezdtem meg.) Viszonylag korán, reggeli után a szállást elhagyva Sátoraljaújhely irányába hajtottam.


Még a település előtt, déli irányba, (nekem) jobbra megláttam a Magas-hegyet a sípályákkal, illetve tetején a kilátóval. Ezt a hegyet nem terveztem aktiválni, de ha már itt járok - gondoltam - csak megállok és lefényképezem.
A város belvárosában, a sok elterelés, sétáló- és egyirányúsított utak közepette kerestem a Kálvária-hegyre vezető utat, z- jelzést. Végül is nem ezt, hanem a következő, k+ utat találtam meg. Ezen felmentem az üdülőövezetig, majd egy alkalmas helyen leparkoltam.
Már nem aszfaltos, de még kiépített köves úton kezdtem el gyalogolni az üdülőövezeti házak között a k+ jelzésen. Elhagyva a lakott térséget, egy ideig még nyílt területen vezetett az út. Beérve az erdőbe több helyen is egyértelmű tájékoztató táblák segítették a haladásomat. A Sátor-hegy közelebbre adódott, ezért is cseréltem meg az aktiválási sorrendet. Mivel nem jártam még arra, szemeztem a Vár-hegyre történő fel- átmenetellel, de mivel ez nem SOTA-csúcs, így azt az ötletet most elvetettem.
Mivel erre a csúcsra sem vezet fel út, így a tábla után nemsokkal elhagytam a k3 jelzést és toronyiránt indultam neki. A magányos csúcskő a helyén volt, a körülötte szokásos trapéz alakú betonlapoknak viszont nyoma sem volt. A tetőn egy keskeny, kis tisztás van, éppen elegendő volt a dipól kihúzásához. Az eső vagy csepegett vagy nem, a szél viszont igen erős és hideg volt, hi.
Terjedés 40m-en nagyon nem volt. Bő egyórányi rádiózás után két sávon összesen 35 qso-t könyveltem el, benne kettő S2S. Jól átfázva bontottam, és megindultam lefelé északi irányban, a Kecske-hát felé. Kiérve a k-, p- jelzésű útra, a tanösvény táblái egyértelműen megadták, hogy hol vagyok és kicsit visszább kell mennem, hogy rátérhessek a megfelelő útra.
A két hegy között légvonalban nem volt 900 m. Kb. 3/4-órai gyaloglással, még déli 1200 előtt felértem. Ide sem vezetett út, viszont a csúcs a turista úttól (k-) közelebb volt, mint az előbbi esetben. Ekkor határoztam el, hogy bevállalom a harmadik, reggel lefényképezett, "síelős" csúcsot is. (A három hegycsúcs egyébként kb. 1 km2 területen belül van.)
A terjedés itt sem volt jobb, de legalább a chaserek aktivitása nagyobb volt. Közel másfél órát voltam fenn, ezalatt 40 összeköttetést naplóztam, köztük 5 S2S és 3 HA hívójel. (Általános tapasztalatom, hogy a hétvégéhez közeledve, már péntekenként is nagyobb az "aktiválási" hajlam.)
Visszatérve a k- jelzésű útra, mentem tovább a következő elágazásig. Ott a z- és a csúcsra felvivő - p3 jelzésű utat választottam. Ez a cél felé haladva egyre keskenyebb és meredekebb - oxigén-hiányosabb - lett, de végül is felértem. A két csúcs közötti - légvonalban 1,1 km távolságot, le-fel haladva, bő egy óra alatt felértem.
A fák miatt közelebbről a kilátóból nem sok látszik...
... de arról, fentről jó kilátás nyílik, pl.: nyugati irányban a délelőtt meglátogatott két hegyre, ...
... vagy, a DK-i irányba a - felvonóval is összekötött - Kálvária-hegyre, ...
... vagy északra, lefele nézve a sípályára.
Mivel a kilátó környékén minden beton és vas, és hely sincs a dipól kihúzásához, ezért kicsit lejjebb, az építési anyagok maradékánál, egy kabinos, "Tátralift" nevű felvonó közelében települtem. A környéken lévő számos felvonó - ilyen tavaszi, holtidőben - csak hétvégeken üzemel. Sajnos: mert ezzel könnyebb lett volna feljutni. (Bár akkor ez nem "gyalográdiózás", hi.) Vagy, szerencsére: mivel ezen "zajgenerátorok" nem zavarták a vételt!
Mire települtem, teljesen beborult és folyamatosan elkezdett szitálni. Az É-ÉNy-i szél ugyanúgy fújt. A terjedés még rosszabb lett, mint délelőtt. Jó másfél órai rádiózás mellett is csak 27 qso-t gyártottam. Legkevesebben a 4 napos, 8 csúcs aktiválása során. Igaz volt benne 4 S2s és egy HA hívójel.


Megunva a fázást és az esőt, bontottam és a p3 jelzésen megindultam lefelé. Elérve az útkereszteződést a z- jelzésen haladtam tovább, majd a k+ már visszavezetett az autóhoz. Összességében sikeres aktiválás-sorozaton vagyok túl, a 8 hegyről majdnem 400 qso-t naplóztam. Ilyen messzire a jövőben már nem kell elutazgatnom. Április legvégéhez képest nagyon hűvös és szeles idő volt. 10-12 foknál egyik nap sem volt melegebb, sőt az utolsó napon még a 8 fokot sem érte el a hőmérséklet. Minden nap dzsekiben, sapkában, két napon pedig még kesztyűt is használva aktiváltam. Este 8-ra már haza is értem. És ugya: "minden jó, ha a vége jó!" 73&cuagn


Utolsó módosítás: 2016-05-04 09:53

(24 megtekintés)