Ludvig Ottó, HA5OT - 2014-05-02
Ajánlott turistatérkép: 14. Mátra térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5OT | ||
| ||
Egy gyenge pillanatomban eladtam az autómat, így kerékpárral és tömegközlekedéssel voltam kénytelen aktiválni, ami számos kihívás elé állított. Mivel a Hatvan - Salgótarján vasútvonal a Cserhát és a Mátra határán, számos aktiválható csúcs közelében vezet, ráadásul a vonat szép ütemesen, óránként jár, jó ötletnek tűnt "vonattal aktiválni" a beszámoló tárgyát képező hegyeket. | ||
![]() | Eredetileg felmerült bennem, hogy bringát is viszek magammal, de erről sajnálatosan lebeszéltem magam, pedig jól jött volna. Apc állomásra a képen látható Uzsgyi becenevű motorvonattal érkeztem. | |
Amíg "térkép e táj" (a tervezési fázisban), az ember nem tudja, hogy mennyit is kell ténylegesen gyalogolnia, de a szép hosszú bekötőút láttán már éreztem, hogy kár nem volt mégiscsak hozni azt a kerékpárt. Ráadásul a vonaton kényelmesen elfért volna. Szemközt a Somlyó. | ![]() | |
![]() | Az út a Zagyva fölött vezetett át. | |
A települést elhagyva az út mentén kikandikáltak a vulkanikus múlt nyomai. | ![]() | |
![]() | Jócskán elhagyva Apcot indul a Piros +, ami felvezet a csúcsra. Az út először egy szántó mellett haladt. | |
Majd egy érdekes vegyes fenyőerdőn át. | ![]() | |
![]() | Aztán egyszercsak kibukkantam a csúcson, ami egy hatalmas fennsík, csodás kilátással. | |
A kövek talán a hajdanvolt sáncvár maradványai. | ![]() | |
![]() | A hegy története. | |
Az állomást a csúcskőnél építettem fel. Habár kihúztam 40m-re egy inv-V-t, akkora élet volt 2 méteren a többi aktivátornak köszönhetően, hogy nem maradt időm RH-ra. | ![]() | |
![]() | Az idő elég szeszélyesnek ígérkezett, úgyhogy nem időztem túl sokat, hanem nekivágtam a Piros + jelzésnek, amely a két hegy közötti völgyig vezet, ahonnan Piros jelzésként visz fel a Nagy-hársasra. Eleinte árnyas erdőben vezetett az út... | |
...majd kiértem egy pusztaságra, ahol majdnem egy órát gyalogoltam. | ![]() | |
![]() | De jól jött volna az a bringa! | |
Aztán újra beértem az erdőbe... | ![]() | |
![]() | ...ahol már kevésbé tikkasztó viszonyok uralkodtak. | |
Az út továbbra is jól járható volt. | ![]() | |
![]() | A csúcson ott pöffeszkedik a geodéziai torony, ami még a 21-es útról is jól látszik. Az állomásomat egy kicsit odébb építettem fel. 2m-en forgalmaztam, egész komoly pileup-ot okozva. Egy pár csepp eső potyogott rám, de semmi komoly. | |
Viszont a legyek garmada sokkal kellemetlenebb volt. | ![]() | |
![]() | Mivel nem szerettem volna rossz esetben egy órát feleslegesen várni a vonatra, hamar cihelődtem, és elindultam Szurdokpüspökibe a Piros jelzésen. | |
A távolban talán a Muzsla. | ![]() | |
![]() | Az út vége már Szurdokpüspökin vezet keresztül. | |
Pár perccel a vonat indulása előtt érkeztem az állomásra. A várakozó helybéliek azt mesélték, hogy miközben én megúsztam szárazon, a környéken mindenfelé komoly viharok tomboltak. A képen épp a Muzslát ostromolta az eső, és csak kicsin múlott, hogy mi is meg nem áztunk, mert a éppen csak felszálltunk a vonatra, és lecsapott a zuhé. | ![]() | |
Nagyon élvezetes túra volt, egész sok URH QSO-val. A Somlyóra mindenképpen felmegyek még, már csak a kilátás kedvéért is. |
Utolsó módosítás: 2016-05-24 13:54
(4 megtekintés)