Bodnár Lajos, HA5AZC - 2016-05-26
Ajánlott turistatérkép: 29. Bükk térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC | ||
| ||
Volt néhány nap szabad időm és az időjárás is jobbra fordult, ezért egy hirtelen döntés eredményeként ismét az északi régióba vettem az irányt. (Nehogy elteljen már egy hónap aktiválás nélkül, hi.) Bő egy évvel ezelőtt HA5LV/HA5MA párossal voltam ugyanezen a környéken, akkor Viktor és Laci volt ezen a dombon, míg én a szomszédos csúcsra mentem fel. Hogy kipipáljam ezt a csúcsot én is, útban Ózd irányába megálltam Tarnaleleszen. | ||
Hogy ne legyen egyhangú a beszámoló, én a Babart nem Fedémes irányából, hanem északról közelítettem meg. A kocsit a 23/25-ös útkereszteződés közelében tettem, le. Még mehettem volna a 25-ösön bő egy km-t, de jobb ha a kocsi "szem előtt", lakott területen van és nem a prérin, hi. Így az aszfalt mellett tettem meg ezt a távot (is), majd az "S" kanyar után jobbra nyílt egy erdészeti út, azon folytattam az utamat. (A képen a cél.) | ||
Amint az úton, horhosban haladtam, egyértelmű volt, hogy itt nem csak az előző nap, hanem a hajnalban is volt jókora eső. A lezúduló víz éppen úgy gondolta, hogy az úton, a horhosban alakítja ki a patak medret. Így gyakran kellett szökellnem, ugrándoznom. (Szerencsére a méhkaptárokat - melyekre egy helyi lakos figyelmeztetett, - elkerültem.) A csatakos részt elhagyva ilyen kellemes út vezetett - enyhén - felfelé. | ||
Visszatekintve a kiinduló település. Légvonalban a kocsi és a csúcs között 3 km volt a távolság: ezt nem egészen egy óra alatt legyűrtem. | ||
Az út mellett kb. 30-40 m-re, szemre is és a GPS szerint is ott kell valahol lennie a csúcsnak, de követ - Viktorékhoz hasonlóan - nem találtam. Nem csak csúcskő, de semmilyen kilátás sem volt a hegyről. Így azután - a dzsungelt kerülve - az úton hosszában húztam ki a dipólt és rendeztem be a qth-mat. | ||
Délelőtt lévén nagyon tiszta és csendes volt a sáv. A már-már bevált, szokásos másfél órát voltam fenn, ezalatt a szokásos 3 sávon - 40-30-20 m - összesen 50 összeköttetést naplóztam, benne volt nyolc S2S. (!) Egyúttal kipróbáltam a Simitől, HA5IW előző nap vett SOTA-soknak tervezett lineár erősítőt. Ennek gyakorlati hasznát a pile-up-ok (ismételt) megjelenésében, illetve a 20 m-es qso-k számának növekedésében tapasztaltam. | ||
Kicsit más úton mentem vissza a kocsihoz, majd beszállva - Ózdon áthajtva - egészen Hangonyig mentem. Még indulás előtt megnéztem, hogy a falu kb. közepétől vezet egy út át a hegyen, a csúcs mellett. A falu északi szélén találtam is egy jó minőségű mezőgazdasági utat. Akár még autóval is lehetett volna rajta tovább menni. Én viszont az utolsó utcában leparkoltam. Innen 2.6 km-re adódott a cél. (A látható domb mögött.) | ||
Ahogy - viszonylag egyenesen - közelítettem a dombhoz, balról feltűnt egy párhuzamos út, amely a templomtól indult és elvezetett a temető mellett. Még gondoltam is rá, hogy netán azon kellene mennem. De az irány a GPS szerint jó volt, így haladtam tovább. Majd csak lesz egy átkötő út. Volt is, csak én mégsem arra mentem. Így szépen megmásztam ezt a dombot és a gerincen gyalogoltam tovább, a GPS pedig mutatta, hogyan haladok el a cél mellet, amelyik a másik hegyen 900 m-rel balra, (délre) van tőlem, hi. A két hegyvonulat között szakadék volt és járhatatlan dzsungel. | ||
Jó egy km-rel továbbhaladva találtam egy utat, amely átvezetett a másik hegyre. Így a tervezett kb. 3 km helyett jó 6 km-t gyalogoltam a célig. Szerencsére a gerincen vezetett az út, így nem voltak nagy emelkedők, de a célt csak 75-80 perc alatt értem el. Az útról letérve volt egy kis tisztás ... | ||
... a csúcskővel együtt. Kényelmesen kihúzhattam a dipólt, a qth-t pedig a csúcskövön rendeztem be. A következő képen jól látszik a YouKits, a HA5IW SOTA-erősítő és a két lipo aksi. (Nem kell zselés nehéz ólom aksi. Ez a felállás kibír 4 másfél-órás aktiválást - töltés nélkül.) | ||
Kilátás erről a hegyről sincs. Délelőtthöz képest a sávok igen zajosak voltak. Sokszor már az érthetőséget is negatívan befolyásolta. Ennek ellenére a három sávon 40 qso-t könyveltem el. (Semmi különleges hívójel, állomás, hi.) | ||
Visszafelé már nem a kerülő úton mentem, hanem - visszatérve az erdészeti útra - folytattam az utat keleti irányba. Ezen találkoztam ezzel a lezárt sorompóval. Az út tovább vezetett a falu központjába, a templomhoz. | ||
Helyben a faluban találtam egy elfogadható szállást, így itt maradtam. Sőt kaptam egy kerékpárt is, amellyel vacsora után felkerestem a helyi "látványosságot", egy 1964-ben létrehozott mesterséges tavat, amely ma magán "sporthorgász" tó. | ||
Utolsó módosítás: 2016-05-30 07:11
(20 megtekintés)