Ismét Ausztriában

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2016-09-10
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC

Egy szerencsétlen baleset miatti több hónapos kényszerszünet után, elég fittnek éreztem magam, hogy megpróbálkozzam egy kis gyalográdiózással. Az első napra - még útközben - az 1094 m magas, Kreuzberg, OE/NO-074 hegyet választottam.


Gloggnitz után letérve az autópályáról a kulturális világörökség részét képező, több mint 100-éves Semmering-vasút vonalát kerülgetve haladtunk. Ilyen, illetve ehhez hasonló viaduktokon keresztül kanyarog a vasút, amíg kiér a nagy hegyekből, a kb. 30 km-rel arrébb lévő Mürzuschlagnál.
Az első napra szándékosan kisebb hegyet kerestem, lehetőség szerint az autópálya közelében. Így akadtam rá a Kreuzbergre, amely akaratomon kívül végül is elég könnyűnek ígérkezett. Ugyanis a csúcson nem kereszt, hanem egy hütte (alpesi vendéglő) volt, amely ráadásul még nyitva is volt. A csúcs végig megközelíthető aszfaltos úton.
Hogy mégiscsak legyen egy kis gyaloglás, az utolsó 5-600 m-t gyalogosan tettem meg. Az kocsiutat többször keresztezve egyébként a szokásos osztrák -fehér-piros-fehér- jelzésű turista úton is fel lehet menni.
Felérve a tetőre kerestem egy nyugis helyet a településre, eközben feltűnt egy úriember, aki szintén egy pecabottal és egy kisebb csomaggal jött föl a hegyre. Természetesen ő is rádióamatőr volt és SOTA-zni jött föl a hegyre - Bécsből.
Az erdőből kilépve D-DNy-i irányban volt egy alpesi legelő, ennek a szélében települtünk. (A kép bal felén látszik a Semmering csúcsa.)
Karl, OE1KLA, egy FT-817-tel és hozzá egy vertikállal dolgozott SSB-n.
Én tőle mintegy 25 m-re, padon települtem. Karl úgy gondolta, hogy ha különböző sávon és módban dolgozunk, akkor nem zavarjuk egymást. Addig nem is volt QRM, amíg be nem kapcsoltam Simi (HA5IW) féle (szélessávú) erősítőt. (De muszáj volt használni, mert a 4W kimenő kevésnek tűnt. Ezután a békesség kedvéért Karllal elosztottuk a forgalmazási időt: ki, mikor, hol dolgozik, hi.)
Szombat és jó idő lévén elég forgalmas volt a turista út, sok turista nézte, hogy mit csinál ez a két ember, s rendben áthaladtak a dipólom alatt. A szokásos 3 sávon - 40, 30, 20 m - összesen 42 qso-t naplóztam, benne kettő HA hívójel és kettő S2S.
Nincs képMivel "könnyű terep" volt és jó idő, így nem vettem fel a szokásos vastag hosszú nadrágomat és a surranómat. Ennek meg is lett a hátránya, többször is beleakadtam a fűben megbúvó, szétfutó szederindákba. Rendesen összekarcoltak, egy-egy erősebb húsig is bevágott. Szép véres lábbal hagytam ott a terepet.



Utolsó módosítás: 2016-09-19 21:26

(16 megtekintés)