| | |
|---|
| A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA4FY, HA4BL |
A Kárpátokat említve mindenkinek Felvidék meg Erdély, Ausztriáról meg az Alpok jut eszébe és kevesen gondolnák, hogy van Ausztriában olyan hegység, amely a Kárpátok része. Az alig 100 km2 területű Hainburgi-hegység (költőibb nevén Hainburgi-rög) földtanilag a Pozsony környékén elterülő Kis-Kárpátokhoz tartozik. Valamikor jó régen a Duna rossz utat választott, levágta a hegység délnyugati végét, az emberek meg nem annyira régen a Duna után mentek a határ kijelölésénél, így esett, hogy Ausztriában is vannak Kárpátok. Ide terveztem egy rövidke bringatúrát, amelyre ezúttal is Laci (HA4BL) tartott velem.
|
 | Az időjárás-előrejelzés nem sok jót, záporokkal és viharos széllel átvonuló hidegfrontot ígért. Persze az optimistább változatban bíztam, amely szerint a nyugati határszélen a front még a hajnali órákban átrohan, és mire mi megyünk már napsütés és legfeljebb élénk szél lesz. Ehhez képest, amikor Hegyeshalomban lekászálódtunk a vonatról, szemerkélő eső, és erős szél fogadott. Alkalmas helyen megvártuk, hogy elálljon az eső, aztán útnak indultunk. A tervezett táv a hegy lábáig alig több mint 30 km, de a 35 – 40 km/h-ás szembeszél nem segítette a haladást. Ezen a képen a látványosság nem a bringás, hanem a háttérben látható, megszámlálhatatlan széllapát. Tele van velük a környék. Laci megpróbálta megszámolni őket, de annyira ugráltak, hogy nyolcvan valamennyinél eltévesztette. Legtöbben azt gondolják, hogy ezek szélerőművek, és elektromos energiát termelnek, de nekem meggyőződésem, hogy óriási ventillátorok, amelyek egyetlen feladata, hogy a szerencsétlen kerékpárosnak minél nagyobb szembeszelet generáljanak. |
| Itt már közel a cél, a 480 m magas Hundsheimer Berg (OE/NO-180). A hegy ránézésre a Balaton-felvidéki tanúhegyekre emlékeztet. Kicsit később a feljutás is arra emlékeztetett. |  |
 | A névadó falu, idáig van burkolt út. A falu végétől vezet a csúcsra jelzett turistaút, de mi a kicsit hosszabb erdészeti utat választottuk, amelyen 2,2 km távolságra 240 m emelkedés jut, az átlag 10%-os meredekség, meg a megázott falevelek okozta csúszós út miatt a feljutás meglehetősen kihívásos lett. |
| Azért a végén csak felértünk. |  |
 | A hegytetőn, az erdő szélén ilyen szép pihenőhely és parányi menedékház található. A menedékház szépen be van rendezve, vannak bútorok, edények, de nincs benne személyzet, és kulcsra zárva sincs. Az egyetlen biztonsági berendezés az ajtóra kiszegezett házirend. Becsuktam a szemem, és megpróbáltam egy ilyet valamelyik hazai csúcsra elképzelni. Nem sikerült… |
| A hegytetőnek egyébként csak kisebb részét borítja erdő, a nagyobbik része nyílt, szabad, fennsíkszerű terület, amelynek széléről szép időben nagyszerű kilátás nyílik a Bécsi-medencére és a távoli hegyekre. Most ugyan nem volt szép az idő, de azért a Duna és Németóvár (Bad Deutsch-Altenburg) házai jól láthatóak. |  |
 | A menedékház hőmérője szerint 6 fok volt, de a viharos szél miatt mínusz hatnak éreztük. |
| A zord idő ellenére a menedékház környékén elég nagy volt a forgalom, meg a fák miatt az antennát sem nagyon lett volna hová kihúzni, ezért kicsit távolabb kerestünk helyet a rádiózásra. Szerencsére a pad mozdítható volt, eredetileg nyilván azt a célt szolgálva, hogy a legalkalmasabb pontra letéve kényelmesen élvezhessük a kilátást, most a kis bokor viszonylagos szélárnyékában elhelyezve nyújtott alkalmas települési helyet. |  |
 | Ugyan az antennát nem volt egyszerű felállítani a viharos szélben, a kényelmes QTH-n gyorsan ment az aktiválás. Amikor 40 m-en elfogytak az állomások, tettem egy gyenge próbálkozást 2 m-en is, de a szél addigra már eléggé elfújta a lelkesedést, ezért inkább gyorsan bontottunk, visszavittük a padot a helyére és elindultunk hazafelé. |
A „jóidős” terv az volt, hogy erről a hegyről az északi oldalon ereszkedünk le, átmegyünk még a szomszédos Braunsbergre (OE/NO-197), majd onnan Rajkára visszatekerve vonatozunk haza. A szél és a feljutás nehézségei miatt nagyon eltelt az idő, ezért a második hegyet a következő alkalomra halasztottuk, és ugyanazon az úton, amelyiken jöttünk visszagurultunk Hegyeshalomba. Itt már a szél is segített. Jellemző az útra, hogy míg a feljutáshoz több mint négy óra kellett, lefelé alig több mint másfél. Szép vidék, nincs is messze, érdemes felkeresni, de úgy gondolom, hogy alkalmas kiindulópontot választva az aktiválás gyalogosan egyszerűbb, mint kerékpárral.
|
