Egy kicsit magasabbra Stájerországban

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2018-09-18
Ajánlott turistatérkép: térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC

Mivel családi üdülés volt a héten, nem csak hobbi utazás, ezért eredetileg is úgy terveztem, hogy ha kétnaponként sikerül egy-egy csúcsra feljutnom, akkor már elégedett leszek. Errefelé kicsit magasabb csúcsok voltak, mint a szombati 650 m-es Kienberg Bécsújhely mellett. Közel 1 km-rel magasabb Blasenkogel, OE/ST-452 volt a cél. (Azért nem eszik olyan forrón a kását: a Mura völgyében az átlag szint volt 850-900m (ASL).


Ahol már egy pár évvel ezelőtt leparkoltam, most is ott hagytam a kocsit Karchauban egy panzió / étterem mellett. Az elején még aszfaltos úton haladtam felfelé. (A parkolóból visszanézve, hogyan is jöttem fel a kanyargós úton.)
Több helyen - tanyák / lakóházak közelében ilyen "kis" tájékoztató táblák voltak kirakva: egyrészt segítve a tájékozódást, másrészt megadva a pontos tenger szint feletti magasságot.
Mivel elég magason voltunk, több helyről is jó kilátás adódott a környező hegyekre, erdőkre.
A csúcs ott van a kerítés mögött. (A kerítésen megvolt az átjáró: amelyen az ember át tudott menni, de az állatok nem.)
A csúcson két kisebb kereszt is volt, (- eléggé eldugott helyen -), egy "home-made" és egy viszonylag új. Az ócska egy hangyabolyba volt beleszúrva. Ilyen "kis" bolyokat építettek a hangyák szálláshelyül saját részükre, a fenyőfa elszáradt tűleveleiből. (Nem tudom hányszor kellet a hangyáknak fordulniuk, hogy ekkora halom összejöjjön.)
A csúcs, illetve a keresztek mellől visszajőve, a kerítés innenső oldalára, rendeztem be a qth-mat. Jól is esett a kis napsütés az 1602-m-es magasságban. Ezen aktiválás sokkal jobban sikerült, mint a szombati. Alig volt qrn. Bő egy óra alatt 37 qso-t naplóztam, 3 sávon (7-10-14 MHz), köztük volt három S2S, kettő DX (US) és egy hazai hívójel (a szomszédból, TNX: Pista, HA5TI)
Visszafelé, kerülgetve a teheneket, (egyik zárt részen a bikákat), kicsit más úton mentünk lefelé, elolvastunk még néhány - a fent leírthoz hasonló - táblát.
Az újabb kereszt mellett volt egy kis, teljesen vízállóan elkészített dobozka, füzettel és írószerrel. Természetesen beírtam, hogy egy "ungarische funkamateur" is ott járt SOTA-zni. (Ez utóbbi mozaikszót nem tudom mennyien fogják érteni, hi.) Egész úton - a teheneket nem számolva - senki ember fiával nem találkoztunk, viszont csak járnak turisták arra is, mivel átlagban hetente volt egy beírás a naplóba. A legutolsó az előző héten ciril betűkkel!Nincs kép


Egyébként ez a csúcs korábban csak egyszer volt aktiválva, még 2016-ban. A jól elvégzett munka után jól esett a helyi - muraui - barna sör és a szaunázás, hi.


Utolsó módosítás: 2018-11-11 11:49