A másik monoki csúcs

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2021-11-28
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-075 - Farkas-tető (Monok, 336 m ASL); QRA: KN08OE07, 1 pont


Bízva a meteorológiai előrejelzésben - erre a napra ÉNY-on csak késő délután várható eső - útban hazafelé ismét beugrottam Monokra. Olvasva Viktor és Laci beszámolóját a tüskés bokrokról, rendesen felöltözve vágtam neki a távnak. Nézve a térképet, megpróbáltam minél hosszabb ideig a telcsi térképén jelzett erdészeti úton haladni.


A kocsit a faluban, a nagy kanyarból letérve parkoltam le. A település végétől ilyen kavicsos egyenes úton haladtam egy darabig.
Pontosan egy ötös útkereszteződésig, amely egyenest és jobbra sorompóval védett. Mögötte természetvédelmi terület - nem beszámozott. Itt balra tértem le, ahol igazi erdészeti út volt. Időnként - gondolom vadászatok idején - használják is terepjáróval.
Azért ezen az úton is sikerült beleakadni néhány elvadult szúrós ágba, hi. Mivel a csúcsra nem vezetett út, a táv utolsó negyedét toronyiránt tettük meg. Szerencsére jól lehetett haladni a fák között, időnként kellett csak korrigálni az irányon a szúrós bozótok miatt. (A cél valahol ott fenn található.)
Szerencsére a tetőn, a csúcskő, illetve egy vadászles környékén egy szélesebb sávot - nem túl régen - "legyalultak", így a csúcskő tisztán megvolt és ...
... a 3-sávos dipólt a megszokott módon simán ki tudtam húzni, illetve rögzíteni.
Az aktiválás sikeres volt, bár a CQWWDX miatt csak a 30 m-en tudtam dolgozni. Azonban egy bő negyed óra alatt így is összejött 20 QSO.


Bontás után majdnem ugyanazon az úton mint felfelé sikerült visszatérni a kocsihoz. Fenn a tetőn még a nap is próbálkozott áthatolni a felhőkön, de az úton hazafelé már többször leszakadt az ég. (Ezt szerencsére fent megúsztuk.)


Utolsó módosítás: 2021-11-30 07:15