Pilis és Dobogókõ

ha2vr, HA2VR - 2006-12-02
Ajánlott turistatérkép: 16. Pilis térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA2VR


Érintett SOTA csúcsok:
  KM-002 - Pilis tető (Pilis, 756 m ASL); QRA: JN97KQ45, 6 pont, HAFF-004
  KM-005 - Dobogó-kő (Pilis, 700 m ASL); QRA: JN97KR72, 6 pont, HAFF-004


A betervezett aktiválást a Pilissel kezdtem. A Kétbükkfa nyereg volt a kiinduló pont, ahol letettem a kocsit. Mivel viszonylag korán volt még, így rajtam kívül senki sem parkolt akkor még ott. A kinézett erdei túrista út helyett úgy döntöttem, hogy a korábban más célokat szolgáló aszfaltos úton indulok el. Ez az út még megõrizte viszonylag jó minõségét és kerékpárral is kiválóan járható. Útközben hallottam, hogy néhányan türelmetlenül várják HA4FY/P János aktiválását, bár õ akkor még nem volt QRV 2m-en. Felérve a hegyre ismét megtekinthettem a volt bázist, amely ma már csak a romos betonrengeteggel jelzi, hogy valaha más céloknak (is) megfelelt.


A csúcsra érve kinéztem magamnak egy viszonylag megfelelõ helyet, ahol elõször 2m-en kapcsoltam be és csináltam néhány összeköttetést. HA4FY/P Jánossal is váltottunk néhány szót, aki akkor éppen a KD-013-at hódította meg. Közben megjelent egy csoport kiránduló, akik a keleti oldalról közelítették meg Pilisszentkeresztrõl indulva a Pilist. Látván a forgalmazásomat, türelmesen kivárva annak végét több kérdést tettek fel azzal kapcsolatban, hogy mit is csinálok.
Elõadásom végén telepítettem 40 m-re az állomást, ahol csináltam néhány összeköttetést táviróban. Viszonylag sok kiránduló volt a tetõn. Õk békésen megnézegettek, és folytatták az útjukat. A toronyba felmenni nem tudtam, belül erre már semmilyen alkalmatosság nincs. Sajnos, az idõjárás nem örvendeztetett meg a szép kilátással, így rövid nézelõdést követõen elindultam visszafelé a zöld jelzésen.
Az út végig nagyon jól karban van tartva. Mindenhol szépen látszanak a jelzések, eltévedni szinte lehetetlen. Kellemes sétát követõen értem vissza a Kétbükkfa nyereghez, ahol pótoltam megfogyatkozott vízkészletemet a kocsiból (itt idõközben a parkoló mszinte megtelt már) és indultam tovább Dobogókõre. Az út elsõ szakasza (zöld kereszt jelzés) egy meredek vízmosásban indul felfelé, ahol a járást nehezítette a sok kõ, avar és a sár.
Egy részére valaki kihordta a felbontott útburkolatot amely hosszabb akadályt jelentene egy kerékpáros túra résztvevõinek (emiatt érdemesebb lenne kerékpárral a rendes országutat választani az elsõ keresztezõdésig). Bár az út szép, az õsz több részen nagy sarat varázsolt ide.
A csúcsról a kilátás pazar, bár az idõ - hasonlóan a Pilishez - itt sem volt igazán alkalmas. Hosszabb ideig keresgettem helyet a rádiózáshoz, mire a HA5FMV QTH-ja melletti kis részen fel tudtam állítani az antennát egy fához rögzítve és csináltam néhány összeköttetést 40 m-en illetve kapcsoltam be 2m-en is. Ez utóbbin sajnos nem hallottam HA4FY/P Jánosékat, akik talán akkor még úton voltak a Papod felé.


Nagyon szép és kellemes kirándulás volt. Tavasszal talán majd a jobb idõ lehetõséget teremt a páratlan kilátás csodálatára is.


Utolsó módosítás: 2006-12-03 06:54

(5 megtekintés)