Nagy hárshegy KM-025

Turbucz Gábor, HA8LKM - 2006-12-09
Ajánlott turistatérkép: 6. Budai-hegység térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA8LKM

Megint jó idõ volt Decembert meghazudtolva amit nem lehetett kihagyni így meglátogattam a Nagyhárshegyet. Megközelítése hasonló mint a Jánoshegyé csk ellenkezõ irányba. Még nem voltam itt ezért is jöttem fel. Nem is gondoltam milyen látogatott ez a kilátó.


A gyermekvasút állomása mellett mentem a sárga jelzésmentén. Elég kihalt volt elõször a környék de csak ránézésre...
Áthaladva a kisvasúton útonállókba akadtam, de nem is útonálló hanem igazi fehérszakállas Mikulás volt és megkínált szaloncukorral. Elmondta, hogy diákcsapatuknak ma van a mikulásnapi akadály verseny rendezve. Ekkor még nem volt gyanús nem is selytettem mi vár rám.
Az erdei utak avarral borítottak mégis tavaszias volt a hangulat. Nem csak nekem de a kis fenyvescinegéknek is.
Meglátszik, hogy mostanában kicsit elkényelmesedtem mert már félúton igen kevés volt a levegõ no meg persze most egyedül voltam segédek nélkül. És háromszor annyi felszerelés jutott rám mint máskor. Ám amikor megláttam a nagy fa emelvényt igen megsûrûztem lépteimet.
Mivel szokásomhoz híven elég soká bandukoltam fel így kicsit kapkodnom kellett a telepítéssel, hogy 80 m-en még legyenek állomások. De már rutinosan percek alatt összeállt a kis QRP stn.
A kilátóról igen szép a panoráma de most nem nagy hangsúlyt fektettem a fotózásra scak egy-két kép erejéig. Közben a gyerekek mikulás aktivitásuk kocsma hangulattá nõtte ki magyát a kilátón mögöttem, és lejjebb szintekkel hatalmas kiabálással hallatták, mennyire tele vannak nyers energiával amit valahol ki kell tombolni. De tetszett, hogy milyen egyetértésben egyöntetûen jó kedvük volt.
Nem hagytam ki a Jánoshegyet sem reggeli ködös távlati fotóból.
Nem panaszkodhatok, mert még így is szinte pár percenként tudtam partnereket találni vagy épp leálltam cékúzni és sorban jöttek az állomások betelt a LOG mind két oldala. Amire igen vágytam, most sikerült 2m-en a HG2006GYR alkalmi állomással QSO-zni. A Mátrában kinn voltak Gabiék több sávon dolgoztak mint egy igazi versenyállomás.
A szokásos 41,5 m-es vastagdrótot vittem (cipeltem) fel és Észak irányába elég jól ki lehetett húzni a fák csupasz ágai felé. Nem szólt ugyan olyan jól mit a János hegyen, mert itt fentrõl lefele dolgoztam vele. De így is 0,5 Wattal igen jó riportot kaptam. Nem volt az akku a helyzet magaslatán mert ebéd (1 szelet vajaskenyér) után megadta magát lesett 12V és az alá a fesz.S csak max 2,5 Watt jött ki a rigbõl.
A kiválló idõ ellenére odafenn igen hidegnek tünt az idõ napközben is igen átjárt a hideg szél valamint befelhõsödött Nyugat felõl. Úgy döntöttem bontom az ideiglenes QRP állomásom. Az erdei út mentén még sok érdekes dolgot láttam mint pl öreg fák oldalán fakopáncs munkája nyomát. Mintha itt tanultak volna a kicsik vésni.
Hatalmas tapló gomba díszelgett egy akác rönkön. Ennek az lett a története, hogy addig helyezkedtem a lefotózásával, hogy hátramenetben hanyatt zúgtam egy másik rönkön.
A lefele utat is lefotóztam, hogy máskor is vissza találjak Hi. Több irányból hallatszot a fakopáncsok munkálkodása, a csuszkákkal a fenyves cinegékkel személyesen is találkoztam. Értékelem a madárvédõk munkáját is mert nem egy fészkelõ odut láttam szépen felrakva.
Olyan szerencsém volt, hogy a gyermekvasúton a kis motorvonat pont indult és le tudtam fotózni.
Ez a nap is olyan hamar elment mint a kis vonat. De minden szempontból megérte a fáradtságot a gyalográdiós kirándulás.


Remélem sikerült kellemes meglepetést okoznom a Mátrában kitelepült és a többi amatõr társnak is kis kitelepülésemmel!


Utolsó módosítás: 2006-12-09 20:34

(4 megtekintés)