Bajorországi barangolás 1.

ha2vr, HA2VR - 2007-03-08
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA2VR

Bajorországban járva elhatároztam, hogy megpróbálkozom néhány csúcs aktiválásával, ha az idõm engedi. Az elsõ csúcsra a mai nap sor is került. Rettern és Weilersbach között fekszik az 507 m magas Retterner Kanzel csúcs, SOTA DM/BM-201. A hegy lábánál az egyik parkolóban álltam le és húztam fel a bakancsot. Az indulás már jelezte, hogy itt sem lesz könnyebb a magasság leküzdése, mint a HA-beli hegyekben. A kitaposott ösvény meredeken indult felfelé.


Fölfelé ezen a meredek ösvényen kellett elindulni. A jelzések suépen ki voltak téve, mégpedig egy, az idõnek (talán) ellenálló mûanyag lemezre festve. Ezt a lemezt rögzítették a fához kisebb szegecsekkel.
Ilyenek voltak a jelzések.
A meredek út vége felé már látszott a cél. Illetve csak azt gondoltam, hogy ez ott a cél. Felérve igyekeztem mindazt lefényképezni, ami tetszett. Az esõnek ugyanis "lógott a lába".
Ilyen szép kép tárult elém. A kép közepén az érdekes alakú Walberla nevû csúcs, amely egy következõ tervemben szerepel.
Kerestem a hegy csúcsát, de korábban csak hittem, hogy azt láttam meg. Néhány 100 m-re a képen szereplõ sziklától véltem felfedezni a csúcsot (a helymeghatározó rendszer szerint legalább is ott kellett lennie), amelyet nem a megszokott magassági kõ, hanem talán ez a színes rúd jelzett. Innen kezdtem meg a hegy aktiválását. 40 m-en készült jónéhány összeköttetés, köztük két HA állomással a logban (TNX HA2RX és HA3FZ).
Az antenna telepítése kicsit nehézkes volt, mert egyszerûen nem találtam a közelben olyan ágat, amelyre rátehettem volna a vertikális antennát. Így nem maradt más hátra, mint kerestem egy letört ágat és azt helyeztem úgy el, hogy megfelelõ talppul szolgáljon. A riportokon nem látszott meg a függõleges sík hiánya.
Már fölfelé menet feltûnt, hogy milyen sok fa törött ketté vagy tört le az éga vagy fordult ki gyökerestõl. Sok látszólag fiatal fa került erre a sorsra. Úgy tûnik, a viharok erre sem kímélték az erdõt. Egy pillanatkép a pusztításról.
A közelgõ esõ siettette az aktiválás befejezését és az összepakolást. Ebbõl a felhõbõl néhány csepp nekem is jutott, de szerencsére a java elkerült.


Kellemes, nem túl megerõltetõ sétát követõen értem vissza és írtam meg ezt a beszámolót. remélem, hamarosan folytathatom az itteni SOTA csúcsok felfedezését.


Utolsó módosítás: 2007-03-10 20:26