Csahók Zoltán, HA5CQZ - 2008-12-07
Ajánlott turistatérkép: 10. Gerecse térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5CQZ, HA5TI | ||
Ez a csúcs több, mint három évig várt arra, hogy aktiválják. Eljött ez a nap is. | ||
Gyermely után a szõlõhegy felé kell az irányt venni, a mobil tornyot nem lehet eltéveszteni. | ||
A Bagolyhegyi-dûlõn (igen, nem Bagуóhegyi!) indultunk majd a torony vonalában átszökelltünk a kerítésen. Innen a legrövidebb út balra felfele a kerítés mellett, majd újra át a kerítésen és még egy pár száz métert tovább. Mi felfelé kicsit másképp mentünk (egyenesen az úton, aztán balra), az is ugyanoda vezet. | ||
A hegy teteje elég lapos, több kisebb csúcs van, rövid bóklászás után találtunk egy pihenõt, ahol felállítottuk a Spiderbeam botot (a kép közepén, aztán erõsen jobbra hajlik) és telepítettük a dipólt 80m-re. | ||
Épp végeztünk, amikor hallottuk HA7UL Feri hívását 2m-en. Pista gyorsan beszélt is vele és már logol. | ||
Meg én is. | ||
3562 nem hozott eredményt (kivéve késõbb egy FB QSO-t HA7SZA Mihállyal, tnx!), ezért átmentünk 3615-re, | ||
... ahol nagyobb volt a sikerélmény. | ||
Aztán Pista nekiállt osztani 40m-en. | ||
Legalább 3 órát voltunk fenn a hegyen, kezdtünk átfázni. Lebontottunk - de ez a pajta magától dõlt össze. | ||
Egy kis kilátás. A távolban kéklik az Iharos, ahol HA7UL, HA5LV és HA5MA bújócskáztak. Kicsit kiretusáltam, hogy látszódjon. Majdnem 40 km-re van. | ||
Lefelé menet megcsapott bennünket az újbor pincékbõl kiszivárgó illata, de azért gond nélkül értünk vissza a kocsihoz. |
Utolsó módosítás: 2008-12-11 20:58