Aktiváljuk Óvárat III. ( amibõl megint nem lett semmi )

Bischof István, HA5TI - 2009-05-02
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5TI, HA5OT


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-006 - Muzsla (Pásztó, 805 m ASL); QRA: JN97VV12, 8 pont
  EM-001 - Kékes (Mátra, 1011 m ASL); QRA: KN07AU19, 10 pont, HAFF-031


Alig 2 hónapja, szépen behavazott tájon kirándulva akartuk aktiválni Ágasvár mellett az Óvárat is. Akkor a második aktiválás beázott cipõ miatt elmaradt. A múlt héten elindultunk ismét az Óvárra, amibõl Tót-Hegyes, Galya és Mátrakesresztesen egy nagyon finom étkezés lett . Az Óvár elmaradt. Ma reggel nagy tanakodás után már az autóban ülve döntöttünk, hogy MUZSLA és Óvár meg VADDISZNÓPÖRKÖLT SZTRAPACSKÁVAL lesz a program. Hosszas autózás után már ismert úton érkeztünk Mátrakeresztesre és sóvárogva haladtunk el az étterem mellett.


A térképen kinéztem , a múlt heti Tót-Hegyes aktiválása alapján szerzett helyismeretre támaszkodva, hogy a vízmû felé vezetõ úton egész közel lehet autózni a Muzslához. Ez egy 8km-es út, aminek az állapota nem utcai autónak való. Újabb 1 óra autózással értünk erre a tizstásra. Innen már gyerekjátéknak tûnt a Muzslára felmászni.
25 év. Mennyi idõ is ez? Itt fába vésve látszik. A fa életében csak egy korszak, a belevésõjének meg talán minden.
Milyen pici is az ember a természetben..... :-)
Nagyon összehúzza magát az ember, amikor meglátja, hová kell felkapaszkodni. Ilyenkor hamar elszáll a jókedv. János, HA4FY, aki kb. 10km-re egy hegyen várt minket, biztatást adott út közbe. Õ már járt erre, és nem nevezte könnyûnek a feljutást.
Ottó elõre ment, én meg meg megfontolt lépésekkel követtem. Mire a csúcskõ látókörömbe került, már szólt a CQ SOTA itt HA5OT.......
A Muzsla a csúcskõtõl nézve. Kilátás nincs, sûrû lombozatú fák takarják, cserébe szélmentes, kellemes hely. Jó lenne hosszabb kirándulásra, ha a megközelítése könnyebb lenne. Az aktiválás gyorsan lezajlott, köszönhetõen az igen nagy számban a sávban lévõ többi aktivátornak. RH-t nem is telepítettem, azonban felavattuk az új hívójelet.
Nagyon sok idõt vett igénybe a visszaút, így Ottó ismét alkudozni kezdett, hogy Óvár helyett menjünk inkább a Kékesre. Engednem kellett a fiatalságnak, ha egyszer fáradtak.... :-) ( aztán lassan csak rájött, hogy cukkolom...... ) Nagyon kellemetlen , erõs, hideg szélben ücsörögtünk a csúcskövön és aktiváltuk a Kékest. Nagyon sok állomás volt aktív. Telefonos segítséggel sem sikerült azonban HA2VR/P-vel a QSO. Én hallottam Gyuszit a Hajagról, viszont õ nem hallott engem.
A torony teteje, illetve az antennák kezdtek el el tûnni a ködben. A szél egyre kellemetlenebb lett, meg már nem is láttuk a logot, hogy rendesen írjunk bele. Így befejeztük az aktiválást, annak ellenére, hogy Ottó még gyártotta volna a QSO-kat.


Egy szép és mozgalmas napnak ismét Óvár aktiválása nélkül lett vége. Sebaj, lesz ürügy Mátrakeresztesre menni a VADDISZNÓPÖRKÖLTES SZTRAPACSKÁT nem említve....... Mielõtt megijednétek, hogy éhen maradtunk..... Mátraházán van a Csülkös büfé. Nagyon szépen tisztán tartott hely ( ahogy lennie kell ) finom csülkös bableves, friss kenyér, fõtt csülök tormával, sültkolbász és birsalma pálinka ( na z utóbbi ugyan iható volt , de szilvapálinkát rontottak el birs aromával )volt a menü. Ottó a sofõr nem ihatott eme nemes nedûbõl, ezért kólát kért rostos narancslével. Ittam már én is ilyesmit, az íze nem rossz, no de a kinézete..... :-) Az autópályán nagy volt a forgalom, de jó ütemben haladtunk, hamarosan kikászálódtam az autóból. Itt már tervezgettük, hogy ha ma jó idõ van és ez meg az klappol..... Köszönjük mindenkinek a QSO-t, a SPOT-ot a SOTAWATCH-on. Sikeres, élménydús, kellemes nap volt. 73 DX Pista HA5TI


Utolsó módosítás: 2009-05-03 09:24

(6 megtekintés)