Ismét Nagykovácsi környékén

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2009-09-08
Ajánlott turistatérkép: 6. Budai-hegység térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  KM-016 - Kutya-hegy (, 558 m ASL); QRA: JN97KO21, 2 pont, HAFF-015


Kihasználva a szép szeptember eleji idõjárást, felkerekedtem és - közel egy hónapra a Kopasz-hegyi aktiválás után - ismét elbuszoztam Nagykovácsiba. Talán, itt a fõváros körzetében ez volt az utolsó - általam még nem érintett - csúcs, amit "kék" busszal meg tudtam közelíteni.


A 63-as busz végállomásától a sárga jelzésen haladtam egy ideig. Indulás elõtt alaposan áttanulmányoztam a térképet, mégis valahogy kicsit korábban tértem le a tervezetthez képest. Ennek az lett az "ára", hogy egy 15-20m-es majd függõleges dombocskára kellet felmásznom - hacsak nem akartam volna visszamenni vagy 1.5 km-t. Szerencsére ez felvitt a drótkerítéssel elzárt területhez. Közel félórás gyaloglás után megtaláltam a mellékelt táblát és a bejáratot. (Egyébként ezelõtt is volt egy egyszerûbb "tyúklétrás" bejárat, de ott további útszakasz nem igazán látszott. Új - "vad" - csapást pedig nem akartam kitaposni, hi.)
Odafelé a tyúklétrát használtam, de visszafelé egyszerûbb volt csak a "lengõkapun átlépni".
További 20-25 perc gyaloglás és Pista (HA5TI) beszámolója alapján, plusz némi GPS segítséggel, megtaláltam a csúcskövet, ahol berendeztem a QTH-mat.
A csúcskõtõl ÉK-DNy irányban - mintha csak egy kis tisztás lett volna - kihúztam a dipólt 40m-re.
A sáv meglepõen csendes volt: 20 perc alatt 30 QSO-t csináltam, köztük egy S2S-t és 5 HA-t. TNX! (Hallottam még egy francia és egy cseh SOTA-st is, de olyan gyengén, hogy meg sem próbáltam õket meghívni.) A 2m FM már nem volt ilyen jó, összesen két QSO-t sikerült összekiabálnom. TNX: HA9MDP/p és HA5CW.


Visszafelé jövet a lezárt rész (drótkerítés) végén kimentem a Virágos-sétány elnevezésû aszfaltos útra, ahonnan szép kilátás nyílik a környezõ dombokra, illetve amelyen szép (viszonylag új) házak találhatók. Ezen az úton végighaladva le lehet jutni a fûútra, pontosan a 63-as busz elsõ megállójához. Egyébként ebben a megállóban - Bp-rõl nézve az utolsó elõttin - kell leszállni azoknak is, akik esetleg a tanösvényt is szeretnék érinteni a gyaloglás során.


Utolsó módosítás: 2009-09-14 14:41

(1 megtekintés)