Fehér tavi madárlesen

Fleisz Lajos, HA8FLE - 2009-09-20
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA8FLE, Edina, Orbi

Kihasználva a nyár végi, õsz eleji szép idõt, no meg a múlt vasárnapi sikeren felbuzdulva, megcéloztuk szûkített családi létszámmal (két gyermekemmel) a Szeged melletti Fehér Tavi madárlest, amit dr. Beretzk Péter ornitológusról neveztek el. Ide, mivel 3 éves fiam még nem bírja a hosszabb biciklizést, de nagyon jönni akart, autóval jöttünk. Legalábbis a parkolóig, onnan pedig gyalog, kézbe fogva a felszerelést, hogy legalább néhány száz métert a gyalográdiózás szellemének szentelhessek.


Egy kicsit elhúzódott a rákészülés, az új tápkábelt ma kora délután raktam össze (H155 koax, fél hullámhossznyi, hogy korrekten tudjak mérni betápponti impedanciát, stb.). Ezért is már csak az antenna állítás közben kezdtem el fényképezni: a füves területen nem tudtam betekerni az oszloptartóimat, kiszorultam a közeli szántóra. Itt már boldogultam. A háttérben a madárles, elférnek rajta 100-an is.
Míg én építettem a delta-loopomat 80m-re, gyermekeim bogarásztak, mint múltkor is.
Már megint "gödörbõl" fogok rádiózni :-). A mélypont 77m-en volt, ez most Bali felett 80-81m. De lejt a tó felé. Reméltem, hogy a közeli víz az antennám alatti talajvízszintre is jótékonyan hat, ergo jól fog szólni az antennám.
Bejött a dolog :-) ! Igaz, egy kicsit bele is toldtam az antennahuzalba, a mélypontihoz képest, hogy lejjebb kerüljön a rezonanciafrekvencia. Sikerült 3631 kHZ-re letornázni. Még szerencse, mert az automata tunerem kábelei természetesen otthon maradtak, HI.
Az alkalmi QTH-m. Szokás szerint, a földön ülve :-). Elég késõn sikerült elkezdeni a forgalmazást, este 6 elõtt 4 perccel. Hallottam is, 3620 kHz körül, hogy valaki hiányolt a sávban, kerestek ! :-). Jól esett. El is kezdtem ezerrel CQ-zni, de senki sem hallott meg. Két perc elteltével jöttem rá, csak 250 mWattal "nyomtam". 5 Wattra áttérve már meghallottak :-).
Összesen nem több mint fél órát tudtam QSO-zni. Ez idõ alatt 5 kapcsolat jött össze: HA4XC Sanyi Székesfehérvárról, HG8YSP Péter Füzesgyarmatról, HA8AL Pista Vésztõrõl, HA2NEP Peti Devecserrõl, és HA8FP Jóska Szeged-Sziksóstói kiskertekbõl (anti DX, HI). TNX mindenkinek, aki mikrofont ragadott általános hívásomra !
A rövid, de eredményes kitelepülésem aktív segítõi, gyermekeim igen élvezték a rádiós kirándulásunkat. Intenzív 1 óra után az alkonyat ellenére látszik a jólesõ fáradtság arcukon :-).


Nagyon rövid, de annál intenzívebb kitelepülés volt ez a mai, de azzal a jólesõ érzéssel indultunk haza, hogy az antenna egyre jobb, és a rövid idõ ellenére összejött 5 QSO, jó riportokkal. Folyt. köv. Még nem tudom hol és mikor, de biztos... :-)


Utolsó módosítás: 2009-09-21 10:55

(9 megtekintés)