| | |
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA8FLE |
Hévízen volt munkám ma, pénteken. Viszonylag korán végeztem (du. 2 körül), ezért úgy döntöttem, hogy hazafelé menet megállok Balatonbogláron, ahol egyik volt évfolyamtársam anno fölvitt többünket a gömbkilátóhoz, megnézem megvan-e még, no, meg fölmérem, hogy lehet-e onnan rádiózni ?
|
| Kocsival voltam, kivételesen egyedül :-). A képen talán látszik, bár lehet, hogy nem, a gömbkilátó. Az út közepe fölött keresd! Szabad szemmel isten bizony láttam :-) ! |
Kis áttekintõ térkép Boglárról, a parkoló mellett fölállítva, errõl tudom, hogy ez a hely szinte a falu (bocs, ha város lenne :-) ) központjában van, de ez abszolúte nem tûnik így amikor az ember ideér, és a szekérrõl átvált lábbuszra. Nem kell sokat gyalogolni, és máris fenyveserdõben találja magát az idelátogató. | |
| Alig 100m-re a parkolótól, kb. 10 m szintkülönbség "legyûrése" után ez a látvány fogadott. Impozáns, valaha szebb napokat látott építmény fogadja az óvatlanul arrajárót. |
Közvetlenül a helyiek által várdombnak nevezett helyrõl a Balaton is látszik, lélegzetelállító látvány. Érdemes ide eljönni. És a látvány mellé társul a fenyveserdõ kellemes illata is. Elõször arra gondoltam, a gömböchöz kötöm ki antennám egyik végét (dipól 80m-re), de ez a látvány elgondolkodtatott.... | |
| Ez a kis teknõszerû vögykatlan ideálisnak tûnt antennatelepítéshez. Ezt helyet szemeltem ki. |
Ez a két kis csomagom egy komplett rádióállomást rejt. 70 cm-tõl 160m-ig szinte bárhol lehetne ezzel forgalmazni, kis elõkészület után. Most (is) 80m-re voltam rákészülve. | |
| Kis ellenfényben "ragyog", akarom mondani feszül a dipólom, kikötve a katlan két oldalán egy-egy vörösfenyõ törzséhez. ragyogó alkalmi QTH-nak ígérkezik. |
QSO közben ha8fle Lajos, azaz én :-)
A felszerelésem egy Yaesu FT817ND a hasában akkupack-kal. Eleinte "erõs" 2,5 Watt is kisuhant a rádiómból :-) A végére is maradt még biztosan legalább 2 Watt kimenõ power. Úgy tûnik elég ennyi is. | |
| A "balun", azaz a dipólom közepe. Ez egy obsitos katonai dipól, kifejezetten alkalmas gyalográdiózáshoz: gyorsan telepíthetõ, könnyû, és valójában nem is balun, csak egy mezei bnc csatlakozóra van kivezetve a dipól két szára. QRP-hez nem is kell balun, nincs jelentõsége, ha esetleg asszimetrikus az antennaillesztés. |
Az swr-em most nem túl jó, épphogy 1:2 alatt van 3615 kHz-en (följebb javult kicsit). Ennek ellenére elég jó riportokat kaptam a kora délutáni idõpont ellenére is. TNX: HG3OS Janinak (Mõzs), HA8LKM/P QRP Gábornak (jó érzékkel hallgatott bele a csõbe Csepelen), HA3KHB/P Jánosnak (Nagyrécse), HA3FUL Lajosnak (Mõcsény), HA1KF Ferinek (Nyõgér) !!!! | |
A mai nap számomra ajándék volt, rádiózás szempontjából mindenképp. Szép helyen, jó idõben jó riportokat kaptam, és jókat beszélgettem QSO partnereimmel :-). Számomra most ez a gyalográdiózás: örömrádiózás :-). QSY legközelebb (is) az éterben !!!
|