Mint a villám, fel a Havasra

Mészáros József, HA6OY - 2009-09-25
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA6OY, HA6QR


Érintett SOTA csúcsok:
  EM-027 - Havas (Gyöngyöspata, 599 m ASL); QRA: JN97VU61, 2 pont


Dél felé hívott a Gyula, hátha ráérek délután... Ekkor még Budapest utcáit róttam, de a feladatok részben várhattak akár hétfõig is, ezért a kantárszárat Hatvan irányába rántottam.


Fél három körül már indultunk is egy közeli hegyre. Nagy volt a bizonytalanság, melyik irányból támadjunk. Az egyik verzió szerint Gyöngyöspatáról próbálkozzunk, de ezt hamar ejtettük, ugyanis a hegy oldalába felvezetõ földút alig elindultunk rajta, átvezetett egy patakon. A terepjáróm még a szalonban van, ezért a b tervre tértünk át: irány az észak-keleti oldal Gyöngyöstarján. Onnan Fajzatpuszta irányába haladtunk tovább. Végül is a csúcs elõtt 2100 méterrel egy tanya mellett tettük le az autót. Miután megsímogattam a tanyát õrzõ két kirohanó kutyát, (amik igen meglepõdtek ezen a reakción, mivel illett volna kissé félnünk tõlük), szóval innen 50 méterre a sárga plusszal jelzett úton elindultunk a cél felé.
Útközben néhány nyiladék nyújtott szép kitekintésre lehetõséget
Az idõ rövidsége miatt, alig több mint fél óra alatt erõltetett menetben vágtattunk fel. Az utolsó harmadban igen meredeken emelkedik, mert 100 méterenként 25-öt emelkedtünk. 150-es szív veréssel és keményen leizzadva mértük fel a lehetõségeket. Csak egy szimpla dipólt vittünk a 80 méteres sávra méretezve. (majdnem kifért)
Beírtam magam 3558-ra, jöttek is a hívások olyanoktól is, akik nem is hallottak HI. Azért 10 QSO összejött nagyon gyorsan az OP váltás elõtt. Tamás fiam is jött velünk, mert "kincsesláda" is van a hegyen.
Gyula hivatalos mosolya 2 qso között.
Az elsõ 5 percben a cq dallamára énekes madarak tömege gyûlt körénk (ilyet még soha nem tapasztaltunk.) Kb. 10 percig kíváncsiskodtak, utána unalmasak lettünk.
Sötét este lett ránk, mire leértünk az autóhoz.


Jó kis kiruccanás volt, csupán annyit jegyeztünk meg, hogy ideje lenne már egy "rendes" nyugodt aktiválást is csinálni, rászánva a megfelelõ idõt, nem rohanva mindig. A közelben lévõ Tót-Hegyesre már valószínû így készülünk rá. Mindketten sikeresen aktiváltunk 40 és 80 méteren egyaránt. A csúcsról mint már azt elõttünk leírták nincs kilátás, de nem sokkal lentebbrõl, nyiladékokból annál szebb képek tárulnak elénk.


Utolsó módosítás: 2009-09-26 22:28

(9 megtekintés)