Feri, HA7UL - 2010-01-01
Ajánlott turistatérkép: 28. Zala Dél térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA7UL | ||
| ||
Inkább az új helyek vonzanak, ha már mehetek. Zalakaros közelében ezt a 3 csúcsot szemeltem ki magamnak. Az idõjárás elõrejelzés semmi jót nem ígért, így az elsõ csúcs volt az amit akár esõben is, de felkerestem volna. Szerencsére az idõ fantasztikus volt újév napján. | ||
A TV torony tövében ér véget az aszfalt út. Ez a lehetõség nagyban megkönnyítette a dolgom. Kerestem egy kiöblösödést és leparkoltam az autót. | ||
A szántás szélén megtaláltam az erdõben a csúcskövet. Oda viszont a sár miatt nem tudta bejutni. Egy -feltehetõen- magánterületet elzáró sorompóhoz telepítettem az antennát és a murvás, sármentes területre települtem. | ||
Nehezen indult a dolog. Nagy volt a zavar 7 MHz en. A sok szabálytalanul dolgozó RTTY állomás erõsen elnyomott. Rövid ideig maradtam, mert úgy gondoltam belefér még egy csúcs. | ||
Bocska határában ennyi látszott a célból. Szerencse, hogy az esõ elkerült, de néha 50 m alatt volt a látótávolság a köd miatt. A térképen feltüntetett aszfalt csík végéig terveztem az utat autóval, de meglepetésemre, egy jól járható zúzottkõvel borított erdei út vezetett tovább. Egészen a táblával és kerítéssel zárt erdészeti területig tudtam haladni. | ||
Innen csak néhányszor száz méter volt a csúcs. Ismerõs kép fogadott. A lepusztult és elhagyott katonai bázisok egyike rondította el a csúcsot. Nagyon rövid idõt töltöttem itt, mert nemcsak az RTTY állomások, hanem már az AGCW verseny résztvevõi is csinálták a zavart. A jó útviszonyok elõhozták utolsó úticélom adatlapját is a tarsolyból. | ||
Indultam tehát Liszó település felé a Zápolcára. Itt is az aszfalt csík vége volt a cél a térképen autóval, onnan kb 1.5 Km séta. Amikor elértem a sorompót, az nyitva volt és rajta a nyitvatartási idõ. Bõven belefértem, ezért gyorsan megtettem a kb 1.2 Km es utat, ahonnan az útról letérve néhány száz méterre a csúcs. | ||
Kissé felszakadozott a köd és volt némi kilátás is. A sáros, mély talaj azonban nem volt alkalmas az állomás telepítésére. Keresgéltem egy kicsit és találtam egy kis pihenõ parkot. Benne faház, padok, asztalok. | ||
Egy ilyen asztalt "díszítettem" fel a berendezésemmel. Itt már nem volt QRM, viszont az akkum is és mint késõbb kiderült a koaxcsatlakozóim is megadták magukat. 30 perc, 36 QSO után bontottam. | ||
Az erre a napra tervezett Nemzeti Park aktiválás az akku lemerülése miatt elmaradt. De természetesen másnap ez is pótolva lett. Köszönöm az aktivitást mindenkinek. |
Utolsó módosítás: 2010-01-03 18:23
(4 megtekintés)