Borbély Zoltán, HA3HK - 2010-07-10
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA3HK, HA3LV, HG3FLA | ||
Túránk második napjára egy csúcsot terveztünk, mivel a megelõzõ nap két egyenként 2000 m feletti csúcsai rendesen kivették belõlünk a szuszt. A mai napon az ST-182-õt céloztuk meg mely csak 1721 m, és könnyen megközelíthetõ, de így sem aktiválta eddig még senki. Talán azért mert katonai területen fekszik? Nem tudom, de mi akadály nélkül feljutottunk a helyi kocsmáros útmutatása alapján. | ||
Elõzõ este gondosan feltöltöttem az akkut, és magamat is. | ||
Autónkat a Schmelzhütte-nél hagytuk 1500 m-en. Itt, ebben a hegyi kocsmában kaptuk meg a legfontosabb információkat az utunkkal kapcsolatban. | ||
Nagyon könnyen járható katonai úton haladtunk felfelé, melyet több helyen patak, illetve forrás határolt. | ||
Mintegy 3 Km séta után felértünk a gerincre. Csúcskövet nem találtunk, de minden arra utalt, hogy jó helyen vagyunk. | ||
A katonai terület határát jelölõ kerítésnél rendezkedtem be. | ||
Nyuszi ül a fûben... Ekkor már javában zajlott az IARU HF World Championship. Olyan mérvû interferencia volt az összes sávon, hogy alig tudtam QSO-zni. Ráadásul valami közeli radar is szólt rendesen. Így annak ellenére, hogy szûz csúcson voltam, mindössze 29 QSO jött össze, de nagyon nyögve nyelõsen. De azért két magyar QSO csak lett! HA5WG Laci, illetve HA7UG Laci. De legalább most nem éltem vissza serpáim türelmével, ugyanis én mondtam, hogy:"Mehetünk". Néztek is nagyot. | ||
A team. | ||
Lefelé menet a tegnapi ST-027 látszik a távolban. | ||
Ezen az úton mentünk fel és le. | ||
Végig fenyveserdõben haladtunk, és rengeteg tehénnel találkoztunk. | ||
Útközben figyelmeztetés volt bõven, de mivel nagyon nem értettük, így nem féltünk... | ||
Újra az autónál. | ||
A megtett 6 Km és a kb. 200 m szintkülönbség nem lett volna megerõltetõ, ha tegnapról nem hoztunk volna elég rendesen izomlázat, és vízhólyagot. De ennek ellenére nagyon élveztük a gyönyörû tájat és a csendet. |
Utolsó módosítás: 2010-08-08 16:13
(3 megtekintés)