Bodnár Lajos, HA5AZC - 2010-11-13
Ajánlott turistatérkép: 4. Balaton térképe
A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC | ||
| ||
Nem túl sok csúcs található a DD körzetben, de azok közül is elég keveset jártam még be. Leginkább amiatt, hogy ritkán utazok arrafelé, ha pedig mégis arra visz az utam, akkor pedig nincs idõm a megállásra, gyalográdiózásra, hi. Most, hogy a szálláshelyre csak 1600 után lehetett bejelentkezni, adott volt a lehetõség egy kis kitérésre. | ||
A DD-011 nem új csúcs, többen bejárták már, de a legutóbbi átszámozást követõen az Alman-tetõ - "Somogy megye legmagasabb pontja" - mégiscsak "szûz" csúcsnak számított. Emiatt is örömmel vállaltam az "úttörõ" szerepet. | ||
A Kereki község határában lévõ játszótér mellett tettem le a kocsit. A GPS szerint tovább kellett volna hajtanom egyenesen, de arra már csak földút volt, s ráadásul elektromos pásztorral lezárt. | Nincs kép | |
Mivel a GPS szerint a csúcs pont egyenesen szembe volt, ezt az akadályt leküzdve folytattam a gyaloglást egyenesen. Az elektromos zár egy nagy - kb. 150-200 lóból álló - ménesre "vigyázott". Szembe találkoztam egy rókával, majd a - békés - lovak között egy õz száguldott keresztül a terepen. | ||
Viszonylag jó minõségû erdészeti úton haladva - mintegy egyórányi gyaloglás után - simán meg lehetett találni a csúcskövet az út mentén. Az egyetlen probléma, hogy a héten bár túl sok esõ nem esett, de a terület agyagos-sáros volt. Igencsak csúszós és "vendégmarasztaló". | ||
A csúcskõ mellett áll a - természetjárók által 2009.10.03-án felállított - fa oszlop, jelezve a 316,4m magas pontot. | ||
A 40m-es dipól telepítése után átlagos forgalmazás mellett 32 qso-t kalapáltam össze fél óra alatt. Ebbõl egy - macedón - volt S2S, továbbá 3 HA hívójel került a naplómba. | ||
Bontás után vettem észre, hogy a fákon kb. 4m magasságban egy 4-5 mm-es huzal megy végig. Követtem mindkét irányba egy darabig, de a végét nem értem el több mint 400m hosszon sem. (Sajna a képen nem látszik. Valakinek a Beveridge antennája lehet???) | ||
Visszafelé a zöld háromszög (csúcs), majd zöld vonal, illetve a piros L (rom) utat követve - ugyan kicsit kerülve, több mint 5 km-t megtéve, a várat érintve - tértünk vissza Kerekibe. | ||
Egyenesen kiérve az erdõbõl látható volt a Csillagó csúcsa, tetején a geo toronnyal. A két csúcs közti távolság mintegy 1.5 - 2 km, kijelölt turistaúton. | ||
falu elõtt, helyesebben fölött 400 m-re állnak a Kereki várnak romjai. | ||
A vár területérõl is jól látszik az ország leghosszabb völgyhídja is. | ||
Kilátás a csúcsról nincs, de ahogy az emlékoszlop is mutatta a területnek "van gazdája", a turistajelzések viszonylag frissen (vszeg tavaly) voltak festve, az útelágazások jelölve voltak, s erdõ szélén táblával és pihenõ paddal, asztallal is el volt látva. A várral együtt a terület egy családos - kisgyerekes - kirándulást, jó idõben mindenképpen megér. |
Utolsó módosítás: 2010-11-21 12:38
(1 megtekintés)