Igen hosszú gyaloglás a Köves-tetõre

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2010-11-18
Ajánlott turistatérkép: 4. Balaton térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  ND-003 - Köves-tető (Vállus, 445 m ASL); QRA: JN86PT96, 1 pont, HAFF-010


A Köves-tetõ felfedezését - a többiektõl eltérõen - én Balatongyörökrõl közelítettem meg. Jóllehet tisztán látszott, hogy sokkal többet kell gyalogolni.


Györökön a Mogyorós utcába bekanyarodtam, majd a települést elhagyva kb. 500 m-re volt egy tisztás, információs táblával, térképekkel, játszótérrel és a "Pele Apó tanösvényével.
Itt leparkoltam. Bár továbbra is aszfaltos út vezetett be a völgybe, de egy behajtani tilos táblán, illetve egy sorompón keresztül. Gondoltam: jobb a békesség.
Innen mintegy 5 km-es kellemes séta - alig emelkedett - után elértem egy másik tisztásra, hasonló info táblákkal. Itt kellett jobbra elhagyni az aszfalt utat. Az éjszakai esõzés miatt a látótávolság kevesebb volt mint 100 m. Mivel mindenképpen felfelé akartam haladni ezért az elsõ murvás úton megindultam. Fel is vezetett a Görbe-tetõre - egy volt honvédségi objektumhoz. Ennek közepén volt egy nagy - viszonylag új - betontorony. (Sajna, a nagy köd miatt nem volt érdemes lefényképezni.)
A helyi erdészt megkérdezve elmondta, hogy szerinte ez a legmagasabb csúcs. Ellenõriztem a GPS-en is, s rájöttem, hogy 3-400 m-rel arrébb vagyok a SOTA-csúcstól. Árkon-bokron keresztül haladva, pár perc alatt elértem a koordináták által megjelölt helyet. Találtam is egy betonkövet, mohával benõve a bozótos szélén. Kineveztem csúcskõnek, hi. (Egyéb csúcskövet, iker-követ, mely Zoli , HA3HK, illetve Gyuszi, HA2VR beszámolójában szerepelt, nem találtam.)
Az antennát szokás szerint inv-V-nek kihúzva, a pecabotot egy fának nekitámasztva, kezdõdhetett az aktiválás.
A napi forgalmazás - beleértve a Balaton-felvidéki NP, HAFF-010 által is gerjesztett pile-up-ot is - mintegy 50 percig tartott. Ezalatt összesen 65 qso-t csináltam 40 m-en, benne 5 HA hívójellel.


Mire a rádiózást befejeztem, kb. déli 12 órakor, akkor kezdett a köd egy kicsit tisztulni. Míg a felfelé vezetõ út közel 2 órát tartott, lefele leértünk 1.5 óra alatt, hi. Kilátásról sokat nem tudok nyilatkozni a köd miatt, de szerintem sem a Görbe-, sem a Köves-tetõrõl nincs kilátás: egyrészt a magas fák, másrészt a környezõ hasonló magasságú hegyek miatt. (Az aszfaltút végig völgyben haladt.) Viszont kiváló terep lehet kerékpáros SOTA-soknak. Az aszfalt út után viszonylag keveset kell murvás, illetve földes úton tekerni. Ráadásul a csúcs elég közel van az egyik erdészeti földes úthoz.


Utolsó módosítás: 2010-11-21 16:42

(4 megtekintés)